Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>>
Lehetne más az Index Nyomtatás E-mail
2010. február 24. szerda, 20:32

Míg más, helyi és országos környezetvédő szervezetek kitartó munkával egy-egy ügyet nyilvánosságra hoznak, a védelem szakmai megalapozásán fáradoznak, jogi eljárásokat kezdeményeznek, vagy éppen a sajtó figyelmét igyekeznek az esetre ráirányítani, az Index tálalásában ezek az esetek rendszerint akkor és úgy jelennek meg, amikor a Lehet Más a Politika nevű párt nyilatkozik az ügyben. A pártos újságírás jól bevált receptje szerint a probléma csak alkalom a kedvelt párt reklámozására. Elítéljük ezt az eljárást.

 
MTI közlemény a Tisztesség és Emberség Szövetségéről Nyomtatás E-mail
2013. november 21. csütörtök, 15:08
Share/Save/Bookmark

Budapest, 2013. november 21., csütörtök (MTI OS) - Dr. Ángyán József független országgyűlési képviselő és szövetségesei – magánemberek és szervezetek – széleskörű társadalmi mozgalmat indítottak el tegnap Budapesten.

A TESZ tízmillió magyar emberhez szól. Ángyán József a korrupció új szintjéről beszélt, mely ellenünk használja fel az állami intézményeket, kifosztja a magyar társadalmat.  A rendezvény vendége volt Hadházy Ákos, a trafik ügy kirobbantója, és Horváth András, a NAV 1000 milliárdos visszaéléseket nyilvánosságra hozó szakembere is, aki reméli, hogy mások is követik a példájukat, hiszen az élet minden területén hasonlóan elfogadhatatlan folyamatok zajlanak. Fontosnak tartja, hogy az ügy széleskörű támogatottságot élvez, függetlenül attól, hogy ki milyen oldalon áll. Ács Sándorné agrárszakember a legsürgősebb feladatnak a végzetes következményekkel járó  földtörvény megváltoztatását, az állami földek pályázatainak visszavonását elengedhetetlennek tartja, ha meg akarjuk tartani hazánkat.  A különböző rendszerekben elrabolt 1000 milliárdokra, termőföldeinkre a 10 millió magyarnak szüksége van. Nem mondhatunk le gyermekeink jövőjéről! Ezt képviselte az új gazdaszervezet, a Gazdálkodó Családok Egyesületének elnöke Teichel István  is. Az Élőlánc Magyarországért képviseletében Ertsey Attila elnökségi tag arra bíztatja a magyar embereket, hogy vegyék kezükbe saját sorsukat, erősítsék meg közösségeiket, mert elengedhetetlen, hogy az ország ügyeinek intézését tisztességes emberek kezébe tegyük.

Élőlánc Magyarországért

 
Az igazság napja! Nyomtatás E-mail
2013. november 15. péntek, 20:14
Share/Save/Bookmark
Zászlót bont a TESZ, a Tisztesség és Emberség Szövetsége
Ángyán József és szövetségesei szeretettel hívnak mindenkit a mozgalom indítására
 
Helyszín:  Budapest XVI. kerület, Jókai út 6.
(A helyszín megközelíthető az Örs vezér terétől a 44, 176E, 276E buszokkal)

Időpont: 2013. november 20. (szerda) 18 óra
 
Célunk: visszaszerezni és élhetővé tenni országunkat.
Ehhez le kell bontanunk a lopakodó diktatúrát, és száműznünk kell a félelmet a közösségeinkből!
Hisszük, hogy ez a nagyszerű és tehetséges nép képes felépíteni a mi Magyarországunkat.
 
„El innen rablók, ez az én hazám!”
(Sajó Sándor)
 
 
Szeretettel várjuk azokat a magánembereket, közösségeket, szervezeteket, akik egyetértenek velünk abban, hogy újra kell építeni a hazánkat, és vissza kell helyezni erkölcsi talapzatára. A családokra, a helyi közösségekre, a fiatalokra, vagyis az elsöprő többségben lévő tisztességes emberekre építjük mozgalmunkat. Azokra, akik nem fogadják el, hogy néhány oligarcha, gazdasági érdekcsoport maffiaszerű hálózata és az őket kiszolgáló, egymást „két műszakban” váltó, de ugyanazon az „emlőn” nevelkedett politikai „elit” tartsa hatalmában és közösen rabolja ki ezt a nagyszerű országot, tegye tönkre többre hivatott közösségeit és generációk hosszú során felhalmozott közös értékeit. Vissza kell szereznünk és ismét a közjó szolgálatába állítanunk a közösségek államát, annak törvényhozását, intézményeit, az általa kezelt közpénzeket és a nemzet rábízott vagyonát! Segíteni akarunk abban, hogy az emberek saját kezükbe vegyék életük irányítását, és több mint 20 év tévelygés után végre maguk döntsenek sorsukról.
 
A Tisztesség és Emberség Szövetsége azok mozgalma lesz, akik ragaszkodnak az örök értékekhez, erkölcsi normáinkhoz, és vallják: nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen. Az ország kifosztásának végjátéka zajlik, az idő elfogyott. Meg kell kísérelnünk, hogy már 2014-ben tisztességes embereket küldjünk a Parlamentbe! Gondoskodnunk kell arról, hogy ne csak a maffiahálózatot kiszolgáló rossz vagy még rosszabb jelöltek közül lehessen választani! Ehhez a helyi közösségeknek kell maguk közül olyan képviselőjelöltet állítaniuk, akiben megbíznak, mert ismerik, és mert élete hitelessé tette őt. Olyan jelöltet, aki nekik, és nem a pártközpontnak tartozik elszámolással, és aki ezután is a saját közössége képviseletére, boldogulásának szolgálatára teszi fel az életét. Aki tudja és vallja, hogy az ember nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud” (Kodály Zoltán). A helyi közösségek ilyen jelöltjeit azután a mozgalom egyik alapítója, az Élőlánc Magyarországért párt társadalmi szolgáltatásként megkísérli bejuttatni az Országgyűlésbe. A tisztességes emberekkel, családjaikkal, közösségeikkel összefogva, szövetséget kötve, a „világ fölött őrködő Rendbe” kapaszkodva és bízva meg fogjuk változtatni, mindenki számára élhetővé fogjuk tenni a mi hazánkat!
 
Mezőfalva - Gödöllő - Budapest - Felsőgalla - Lepsény, 2013.november 13.
 
Ács Sándorné
Kishantosi Vidékfejlesztési Központ
 
Ángyán József
független országgyűlési képviselő
 
Ertsey Attila
Élőlánc Magyarországért
 
Hetzmann Róbert
Váralja szövetség
 
Teichel István
Gazdálkodó Családok Egyesülete
 
Az Élőlánc Magyarországért nyilatkozata a NAV ügyben Nyomtatás E-mail
2013. november 12. kedd, 11:05
Share/Save/Bookmark

2013 november 8-án a Levegő Munkacsoport és a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége közös sajtótájékoztatóján Horváth András, a NAV munkatársa fontos, leleplező bejelentéseket tett a választási ciklusokon áthúzódó, mindkét politikai oldalhoz köthető és folyamatos kormányzati támogatást élvező, 1000 milliárdos léptékű ÁFA-csalásokról, továbbá az azokat elkövető "érinthetetlen" bűnözőkről. Az elhangzottak mellett az Élőlánc Magyarországért sem mehet el szó nélkül.

A feltárt tényeket a NAV vezetése továbbra sem kívánja vizsgálat tárgyává tenni, ezzel igazolja az állammal összefonódott, pártsemleges maffiahálózat létét. Le kell számolnunk a politika és a gazdaság immár teljes és kóros összeolvadásának hazai gyakorlatával, mely a maffiamódszerekig fejlődött. A bűnözők elszámoltatását követeljük, ez lehet az alapja az erkölcsi megújulásnak, mely nélkül nincs jövője a magyarságnak. Az elszámoltatás pedig csak az igazság kimondásával és a teljes nyilvánosság előtt mehet végbe.

Az Élőlánc Magyarországért kiáll a bátor, az igazság kimondását felvállaló emberek, így Horváth András, a NAV munkatársa mellett. Meg kell védenünk őt és családját, az igazság érdekében.

2013. november 11.

az Élőlánc Magyarországért elnöksége

 
Az European Environmental Bureau (Európai Környezetvédelmi Iroda) Kishantos ügyében Orbán Viktor miniszterelnöknek és Fazekas Sándor miniszternek írt levele Nyomtatás E-mail
2013. november 07. csütörtök, 15:58

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 10 / 163

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design