élőlánc.hu

Tiltakozó nagygyűlés a nemzeti vagyon elherdálása ellen

E-mail Nyomtatás
Share/Save/Bookmark
“A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.”
(A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 10. § (1)

 A nemzeti vagyon tulajdonosainak gyűlése 2008. szeptember 13-án, szombaton, 15 órakor ül össze a Duna-parti Olimpiai Parkban, Budapesten, a Képviselői Irodaház mellett. A gyűlésre hivatalos minden magyar állampolgár mint a nemzeti vagyon tulajdonosa.

Toplak Zoltán fotói az eseményt bejelentő, szeptember 9-edikei sajtótájékoztatóról.

Tárgy:
– beszámolók a vagyon helyzetének változásáról
– javaslatok a vagyonkezelő elszámoltatásának módozatairól és
– a jogszerű működés helyreállítására.

*


Egy évvel az Élőlánc Magyarországért tiltakozó megmozdulása után , melyet az állami vagyonról szóló törvény elfogadása ellen szervezett, beigazolva látjuk akkori aggályainkat. Az alkotmánysértő rendelkezések szabad kezet adtak a végrehajtó hatalomnak a közvagyon kiárusítására. Az ország természeti és ember-alkotta vagyonával folytatott rablógazdálkodás elszegényíti az utánunk jövőket, és a politikai közösséget az önrendelkezés anyagi alapjaitól fosztja meg. Iskolák százainak a bezárása, kórházak felszámolása és üzleti vállalkozóknak való átjátszása, a vasút tönkretétele, műemlék épületek lerombolása, stratégiai vállalatok elkótyavetyélése után most olyan alapvető természeti forrásaink is sorra kerülnek, mint a vízközművek és ivóvízbázisok vagy a Nemzeti Földalap földjei.


Bár a kormány semmiféle jelét nem adta, hogy törődne a közvéleménnyel, nekünk mint e vagyon jogos tulajdonosainak kötelességünk, hogy elszámoltassuk azokat, akik a mi nevünkben és a tőlünk kapott felhatalmazásra hivatkozva járnak el. Fel kell vetnünk a törvényhozók felelősségét, és meg kell vizsgálnunk az okozott tömeges kár helyrehozatalának lehetőségeit.

Ezért hívjuk és várjuk tulajdonostársainkat, a nemzet tagjait gyűlésünkre!

A gyűlés résztvevői kizárólag az alkalomhoz illő, ünneplő öltözékben fognak megjelenni.

*


A közgyűlés sajtótájékoztatóját szeptember 9-én, kedden, 10 órakor tartjuk a Parlament Café különtermében. Kérjük, tiszteljen meg jelenlétével.

Budapest, 2008. szeptember 3.

A szervezőbizottság nevében:

Ács Sándorné
az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja



Sajtókapcsolat:

Ács Sándorné: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
30/385-0379
Bencze Izabella: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
30/900-2460




Kezdeményező szervezetek:


Élőlánc Magyarországért

Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület

Professzorok Batthyany Köre


Kezdeményező magánszemélyek:

Ángyán József, országgyűlési képviselő;

Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár;

Bagi Béla, országgyűlési képviselő;

Bencsik János, Tatabánya polgármestere;

Dr. Bencze Izabella, jogász, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese;

Czakó Gábor, író;

Dr. Dux László, orvos, biokémikus, egyetemi tanár;

Elek István, közíró;

Ertsey Attila, építész, egyetemi oktató;

Farkas Ádám, képzőművész;

Gulyás János, filmrendező;

Kajner Péter, közgazdász;

Kollár István, egyetemi tanár;

Kurutzné Kovács Márta, akadémikus, egyetemi tanár;

Lányi András, egyetemi oktató;

Lovas Rezső, akadémikus, egyetemi tanár;

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke;

Mellár Tamás, közgazdász, a KSH volt elnöke;

Molnár Oszkár, országgyűlési képviselő;

Náray Szabó Gábor, akadémikus, egyetemi tanár;

Osskó Judit, volt televíziós szerkesztő;

Pákozdi Imre, villamosmérnök;

Schneller István, egyetemi tanár;

Szakolczai György, közgazdász, professzor emeritus;

Varga Zoltán, egyetemi tanár;

Dr. Zlinszky János, volt alkotmánybíró.


Csatlakozó magánszemélyek:

Dr. Hankiss Ágnes író, pszichológus;

Dr. Morvai Krisztina egyetemi docens;

Dr. Bene Gábor jogász;

Egri Markoth Ferenc Kórház privatizációt ellenző dolgozói.


Csatlakozó szervezetek:

Energiapolitika 2000 Társulat

Értékmegőrzők Szentimrevárosi Egyesülete,

Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete

Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete

Levegő Munkacsoport

Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztalának szervezetei

Minerva Polgári Kör

Nemzeti Érdekegyesítő Mozgalom

Óbudai Pilvax Polgári Kör

Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete
 
Az IMF és a Kormány hitele

Az IMF és a Kormány hitele

Az Élőlánc Magyarországért egyetért a Professzorok Batthyány Köre által kiadott nyilatkozattal, amely támogatja és kitartásra bíztatja a kormányt az IMF-fel és az EU-val megkezdett tárgyalásokon.

Bővebben...
Nemzeti kétség

Nemzeti kétség

Korábban a román és a szlovák, most a magyar kormány viszonozza megaláztatással Sólyom László bátor helytállását az ország élén.

 

Bővebben...
Sólyom László dedikálja kötetét az Ünnepi Könyvhéten

Sólyom László dedikálja kötetét az Ünnepi Könyvhéten

Különleges kedvezményekkel várjuk olvasóinkat a 81. Ünnepi Könyvhét 2-es pavilonjában a Vörösmarty téren 2010. június 3–5. között.
Vasárnap, június 6-án, 16 órától Sólyom László dedikálja Egy elnökség lenyomata. Válogatott beszédek és interjúk című kötetét.

Bővebben...

 

Nem sokaság, hanem lélek ... - Meghívó

Nem sokaság, hanem lélek ... - Meghívó

Köteles László és Lesovics Miklós polgármesterek, a Nemzeti Zarándoklat kezdeményezői, az Élőlánc Magyarországért, az eseményről készült film rendezői – Dárday István és Szalai Györgyi -, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház szeretettel meghívják Önt és családját, barátait és munkatársait 2010. február 20-án szombaton du. 17 órára az URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBA (1088 Budapest, Rákóczi u. 21.) a film ősbemutatójára, a vetítést követő eszmecserére és fogadásra.

More:

„No quiéro transgénicos!” - Tüntetés a Spanyol Nagykövetség előtt a GMO-k ellen

„No quiéro transgénicos!” - Tüntetés a Spanyol Nagykövetség előtt a GMO-k ellen

2010. április 15, csütörtök, du. 5 óra. Magyar környezetvédelmi szervezetek, így a Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország és az Egyetemes Létezésért Természetvédelmi Egyesület - csatlakozva ezzel spanyol társaik felhívásához -, közös akcióként a Spanyol Nagykövetség elé tüntetést szerveztek a GMO-k, azaz a  genetikailag módosított (élő) szervezetek kapcsán, hogy hazánkhoz hasonlóan Spanyolország is hirdessen tilalmat a génmódosított kukorica termesztésére.

More:

Döbbenetes vagyonleltár

Döbbenetes vagyonleltár
A Fejér Megyei Hírlap cikke

Székesfehérvár
- Az Élőlánc Magyarországért november 14-én konferenciát rendezett a megyeháza dísztermében. Az előadók elsősorban a nemzeti vagyon felélésének folyamatáról, a törvényekben lévő kiskapukról, valamint az önkormányzati vagyon és az ivóvízközművek sorsáról beszéltek.
More:

Nyilatkozat a népszavazásról

Nyilatkozat a népszavazásról
Az Élőlánc Magyarországért megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot.
More:

Nyílt levél a kisiskolák ügyében

Nyílt levél a kisiskolák ügyében

Tisztelt Professzor Úr!  Mint az oktatásügyért is felelős leendő minisztert, azért keressük meg Önt, hogy az Élőlánc a kisiskolákért kezdeményezés széles szakmai és társadalmi támogatást élvező javaslataival segítsük munkáját.
 

 

More:

Az IMF és a Kormány hitele

Az IMF és a Kormány hitele

Az Élőlánc Magyarországért egyetért a Professzorok Batthyány Köre által kiadott nyilatkozattal, amely támogatja és kitartásra bíztatja a kormányt az IMF-fel és az EU-val megkezdett tárgyalásokon.

More:

Rossz önkormányzati döntések emlékdombja - Sajtóvisszhang

Rossz önkormányzati döntések emlékdombja - Sajtóvisszhang

Elsőkörös sajtóvisszhang a tegnapi dunakeszi tiltakozásról.

More:

Legyen újra Sólyom László az elnök!

Legyen újra Sólyom László az elnök!

Lányi András a Duna TV-ben beszélt arról, hogy miért kezdeményezték értelmiségiek, hogy legyen újra Sólyom László a köztársasági elnök. Az interjú 36:24 percnél (6:34-kor) kezdődik, ide kattintva. A civil kezdeményezéshez lehet csatlakozni aláíróként itt.

 

More:

Civil zöldek javaslatai a Vízgyűjtő-gazdálkodás Országos Tervének véglegesítéséhez

Civil zöldek javaslatai a Vízgyűjtő-gazdálkodás Országos Tervének véglegesítéséhez

Előzmény: A civil zöld szervezetek aktív résztvevők szeretnének lenni a vízgyűjtő-gazdálkodási terv (VGT) véglegesítési folyamatában. Ennek érdekében az elmúlt fél évben már javaslat-írásban és konferencia-résztvevőként nagy munkát végeztünk. A fő cél a tervezők szemléletének környezettudatos irányba terelése volt, az EU a víz-keretirányelvének megvalósíthatósága érdekében. Másik feladatunknak azt tekintettük, hogy az állampolgárok számára áttekinthető és érthető anyag készüljön, mert ezt a tervet szánják az elkövetkezendő évek több száz milliárdos vízügyi beruházásainak alapjául.

More:

Sólyom László dedikálja kötetét az Ünnepi Könyvhéten

Sólyom László dedikálja kötetét az Ünnepi Könyvhéten

Különleges kedvezményekkel várjuk olvasóinkat a 81. Ünnepi Könyvhét 2-es pavilonjában a Vörösmarty téren 2010. június 3–5. között.
Vasárnap, június 6-án, 16 órától Sólyom László dedikálja Egy elnökség lenyomata. Válogatott beszédek és interjúk című kötetét.

More:

Az Élőlánc Magyarországért részvétét nyilvánítja Páty jövőjét illetően

Az Élőlánc Magyarországért részvétét nyilvánítja Páty jövőjét illetően

Páty képviselőtestülete megszavazta a mega ingatlan panamáját, pedig a helyi népszavazáson kétszer annyian voksoltak a beruházás ellen, mint mellette. Visszaszállt ugyanis a képviselő testületre a döntés joga, mert a helyi népszavazás érvénytelen lett, a szavazásra jogosult 5249 emberből csak 2260 jelent meg. A képviselő-testület beváltotta a szavazás „eredménye” után a hozzá fűzött félelmeket: a beruházó szája íze szerint döntött.

More:

A jövő műhelye

A jövő műhelye

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács javaslatai az Oktatási és Kulturális Miniszter részére az oktatás területén szükséges fejlesztési lépésekről.

More:

Élőlánc Magyarországért 2010


Oszd meg!

Facebook MySpace Twitter Google Bookmarks RSS Feed 

Hírlevél








Képtárunkból

nemzetizara...

Honlapajánló

 


Képtár térkép