Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Publikációk Közélet Az elnök a helyén volt
Az elnök a helyén volt
2007. március 17. szombat, 22:39
Share/Save/Bookmark
A magyar alkotmány szerint a köztársaság elnöke személyében a nemzet egységét juttatja kifejezésre. Hogyan lehet kifejezésre juttatni olyasmit, ami nem létezik? Ezt a feladványt oldotta meg, éspedig fényesen, Sólyom László március 15-én.


Giccs- és gyűlöletparádé

 

Fel is bosszantotta ezzel ellenségeit, akik már napokkal előre dühödten firtatták, minek utazik Erdélybe, miért nincs a helyén. Főfő ceremóniamesterként miért nem ő ad jelt a budapesti giccs- és gyűlöletparádé résztvevőinek, mit különcködik, hogy merészeli kivonni magát az össznépi sárhajigálásból, kulisszahasogatásból, kegyeletsértésből, azt a vízágyúját… Bosszúból a híradók lefokozták statisztává Tőkés László püspök oldalán, és példátlan gyorsasággal tértek napirendre elnöki pályafutásának egyik legjelentősebb cselekedete fölött.

Az elnök a helyén volt. Ott, ahol legnagyobb volt a szükség a jelenlétére. Ezekben a napokban, mondhatni, egyedül ő volt a helyén. Kolozsvárott, a Románia uniós csatlakozását követő első március 15-én egy magyar politikus arra emlékeztette hallgatóságát, hogy az új helyzetben, "az Európai Unió alkotta közös és nyílt térben" valamennyi tagország magyarságát megilleti "a kisebbségi jogok teljessége", beleértve a területi autonómiát is.

Élvén hatáskörével, a nemzet nevében bejelentette – nem követelte –, hogy ez van, magyar politikus ezentúl nem érheti be kevesebbel. Szerény hangon, egyszerű szavakkal, kétségbevonhatatlan közjogi tényekre hivatkozva tette ezt, senkit sem sértett meg vele. Éppen csak élt a visszahozhatatlan alkalommal. Nem szalasztotta el. Egységes nemzetstratégiát hirdetett, és elment Kolozsvárra, hogy jól értsük, milyen az. Egy egész, magából kifordult ország nem figyelt oda a szavaira. Hába tiltakozott beszédében jó előre az évfordulóhoz méltatlan "hamis hang, képmutató gesztusok ellen", melyekből másnap oly bőven volt. Figyelmeztetett, hogy a szabadság ünnepe csak igazságünnep lehet. Kivált ez a márciusi: a szólás, a sajtó és a gyülekezési szabadságban rejlő csodatévő erő megnyilatkozásának évfordulója.

 

Civil- és népünnep

 

A balliberális média, ezt meg kell adni, iszonyúan az elemében volt már megint: a megmondók mindenkinek megmondták, hol a helye. A köztársaság elnökének a miniszterelnök oldalán, a zsidóknak otthon, a békeszerető embereknek minél messzebb a fővárostól. Budaházy Györgynek, Tomcatnek és a többi, régóta körözött, de hétköznap, úgy látszik, megtalálhatatlan jómadárnak pedig éppen ott, ahol az éber hatóság igazoltat. Rendőrségi szóvivő, szerkesztő, vízágyú, provokátor, minden a helyén volt, hála a gondos rendezésnek, le egészen a hajigálni való kövekig, hogy a tüntetők ne maradjanak estére program nélkül, és ne vesszen kárba a hetek óta reklámozott rendőri készülődés. Mit tesz a véletlen, a kellő pillanatban akadt jelölt a Táncsics-szerepre is, akit a felhergelt "nép" az Aradi utcából kiszabadítson. (Tényleg ennyire hülyének néznek bennünket? Ez azért elgondolkodtató.)

A rendvédelmi szervek és pártszónokok tavaszi seregszemléje, amelyből március szelleme régen kiveszett, hosszú időre elveszi a magyarok kedvét az ünnepléstől. Félreértés ne essék, én az utcai tüntetésnek nagy híve vagyok, kivált ott, ahol a képviseleti demokrácia csatornái, mint nálunk, reménytelenül bedugultak. De soha nem nyúlnám le más tüntetését. Márpedig ez a nap Petőfi Sándoré, Jókai Móré, Vasvári Pálé. Nem a mostani politikusoké, hogy világosan fejezzem ki magam. Népünnep, civilünnep. Még az állami kitüntetéseket se ilyenkor osztogatnám. Ha valaki, hát az állam maradjon otthon ilyenkor, kapcsolja be a tévét, bújjon papucsba, ne mutatkozzon nyilvánosan.

 

(Európai) Uniót Erdéllyel

 

Március 15. agitprop célzatú kisajátítása egyébként kádárista lelemény. Azért kellett a politbüro valamelyik tagjának kiállni a nép elé, és elmagyarázni, mi az a forradalom, nehogy kitörjön. Gyurcsány Ferenc is ezt tette, amikor estefelé, gondosan válogatott közönség előtt végre szóhoz és tapshoz jutott. Rövid beszéde egyetlen gondolatot tartalmazott, nevezetesen azt, hogy az igazi forradalom negyvennyolcban sem az utcán zajlott, hanem Pozsonyban, az országgyűlésen, ahol a törvényeket hozták. (Ilyen böszmeséget, köztünk szólva, egyetlen pártállami bürokrata se vett volna a szájára. Ők még ismerték a történelmet, amit hamisítottak. Miért nem mindjárt az agyalágyult Ferdinánd király fejében zajlott a forradalom, aki az áprilisi törvényeket aláírta?) Ironikus volt, keresetlen, személyes, ezt tessék utána csinálni, egy ilyen nap után. Olyan volt, mint Charlie Chaplin A diktátorban: csupa szív kisember, aki nem tehet róla, hogy folyton Hitlerrel tévesztik össze. Engem a Latabárokra emlékeztet. Van benne valami ellenállhatatlan, a nagy táncos komikusokra jellemző kamaszos báj.

A miniszterelnök tehát az utcai politizálás értelmét vitatta el a márciusi ifjaktól, a kormányellenes tüntetők pedig a nemzeti trikolórt. Valaki elárulhatná nekik, hogy a modern magyar nemzetállamért piros-fehér-zöld lobogók alatt volt szokás meghalni. Ezért március 15-én az Árpád-házi királyok piros-fehér zászlajával előhozakodni ugyanolyan ízléstelen, mint Szent Istvánkor Petőfi Sándor Akasszátok fel a királyokat! című versét szavalni.

Mindegy, holnapra elfelejtjük, elfelejtenek bennünket is. A márciusi ünneprontások és szereptévesztések hosszú sorában az idei évforduló is csak egy a sok közül. A történelemre az egészből csak annyi tartozik, hogy a nemzet egységén őrködő tisztviselő, szorosan a saját hatáskörében, egyszersmind a 12 pont szellemében járva el, 2007. március 14-én bejelentette az (európai) uniót Erdéllyel. Tette a dolgát. Ha mindenki elvégezné a magáét, talán az ünnepléssel is többre mennénk.

 

Lányi András, író

 

a cikk a Magyar Hírlapban

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design