Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Publikációk Közélet Az "önlegyőzésről", és a párbeszédről
Az "önlegyőzésről", és a párbeszédről
2009. augusztus 18. kedd, 08:23
Share/Save/Bookmark

Reflexiók Lányi András és Körmendy Zsuzsa vitacikkei kapcsán

Schneller István írása


Lányi András írása (Magyar Nemzet, 2009. július 30.) kiindulópontja lehet egy olyan párbeszédnek, amelyben az érveket és ellenérveket nem söprik a vitatkozók azonnal le a vitapartner ellenoldalra való beskatulyázásával. Ha ez a vita igazán megindul, máris lehetőség nyílik a monolitikusnak látszó „Fidesz … vagy magyar ellenzék vagy a jobboldal, ”,  táborán belül, a „belterjesség” legyőzésére, az „önlegyőzésre”.   Jó példa az ilyen vita lehetőségére Körmendy Zsuzsa „Politikai gondolkodás és értelmiségi kontroll” c. válasza (Magyar Nemzet, 2009.  augusztus 4.), majd Lányi András viszontválasza. (Magyar Nemzet, 2009. augusztus 7.).

 


 

A vita azért nem vált párbeszéddé, mert a két vitatkozó tulajdonképpen elbeszél egymás mellett, illetve két egymással csak némely ponton érintkező síkon beszél. A politikai matematika és a társadalmi közmegegyezés síkján. Körmendy egyértelműen a politika síkjára helyezkedik, és ott igazolja az egy nagy jobboldali párt létének szükségességét. Érvei nagyon súlyosak és vitathatatlan, hogy egy nagy monolitikus szocialista párttal szemben sok kis párt léte és/vagy koalíciója nem eredményezett volna igazi politikai váltógazdaságot, hiszen a nagy - önmagát baloldalinak nevező párt - végteleníthette volna uralmát akár a kis pártok közül vetésforgóban megválasztott koalíciós partner segítségével. Ebből a nézőpontból Körmendynek igaza van „az Orbán doktrína” nem bukott meg, sőt úgy tűnik az egyetlen lehetőség volt a „poszt-szocialista” tömb legyőzésére. A politika síkján működőképes jobboldali vagy polgári, vagy nemzetinek nevezhető tábor létrehozása igenis jó stratégia volt.

Az az állítás, hogy a politikai váltógazdaságban jövőre várhatóan kormányzó Fidesz nem érezhet győzelmi mámort, hiszen - Lányi szerint - „A Fidesz nem győzött a szó politikai értelemében” - politikailag még  rendben lenne. Azonban örülni mind politikai mind a közmegegyezés értelemben is lehet annak, hogy „a liberális eszméket lejárató „aranyhorda”, miután elhordott mindent, amire szüksége volt, most levonul a porondról.” Hiszen mindennek rendelt ideje van a bibliai Prédikátor könyve szerint is, „ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek”

A másik síkon viszont Lányinak van igaza abban, hogy „A magyar ellenzék - az állami diktatúra és az utódpárti klientúra rendszer lebontásában valóban érdekelt társadalmi csoportok -  sokkal színesebb, semhogy egyetlen párt képviselje.” Ez a tény, pedig szükségessé teszi a Fidesz „táborán”  belüli, sőt a „magyar ellenzék” egészén belüli párbeszéd - vita megindítását. Más nyelven egy olyan párbeszéd tér megteremtését, ahol helye van minden kritikus és/vagy önkritikus gondolatnak és nem az egymásra való gyanakvás és egymástól való félelem határozza meg a levegőt. Szerintem Lányi ezt érti azon, hogy a Fidesz „nem győzhet, amíg le nem győzi igazi ellenfelét: önmagát”

Körmendy ezt az „önlegyőzést” azonosítja egy szerencsétlenül sikerült Orbán - Gyurcsány tv vitával, amelyben „egy kiváló debattőr” hagyta, hogy „vele szemben a kalandor senkiházi érvényesüljön” azzal, hogy „frázisokba csomagolta igazi énjét”, értsd, másnak mutatta magát, mint amilyen valójában. Ettől az önlegyőzéstől óvja Körmendy a Fidesz táborát, és a politikai síkon vagy még inkább a média politika síkján igaza is van. Valóban nem várható és nem is lenne taktikus egy politikailag győztes helyzetben lévő párt esetében az önmarcangoló hezitálás.

Csakhogy Lányi nem ilyen önlegyőzésről beszél, hanem a párbeszéd képességéről, a valódi gondolati különbözőség nyílt ütköztetéséről, az egymás gondolataira való igazi reagálás képességéről. Ebbe bele kell érteni nemcsak Lányi „Porcelán az elefántboltban” c. könyvének érdemi méltatását, de pl. Tamás Gáspár Miklós Levél a jobboldalnak c. írására való érdemi reakciót is.

Ez nem jelenti azt, hogy a „Fidesz tegye főprogrammá a saját maga elleni küzdést” (ahogy Körmendy írja), de programjává teheti azt, hogy egy-egy döntés előtt meghallgatja és nemcsak meghallgatja, hanem figyelembe is veszi az adott kérdésben mértékadó „civil” szervezetek és általában is a civil, de értő és nemcsak „hozzáértő” társadalom véleményét.

Egy ilyen önlegyőzés többek között azt jelenti, hogy nem fordulhat elő egy országos jelentőségű kulturális intézménnyel, hogy egy kormánybiztos - lett légyen bármilyen jó rendező is - egy „színházi rendező” erőszakosságával gázol keresztül az építészkamarán, sőt lényegében az egész építésztársadalmon (beleértve a polgári oldalon álló kiváló építészeket is) és valósítja meg a középszerűség emlékműveként a Nemzeti Színházat, amely Budapest új szimbóluma is lehetett volna.

Ilyen önlegyőzés lenne az is, ha pl. a Balaton parti campingeket felvásárló érdekcsoport, nem kapna négypárti támogatást, amikor a közjó ellenében vagy akárcsak a közösség vagyonának, magánvagyonná tételében szorgoskodik.  Az országgyűlést, olyan döntésre bírva, amelyről joggal feltételezhető, hogy a pártok félretéve az ökológiai gondolkodást, saját finanszírozásukat kísérelték megoldani.  

Az állami vagy önkormányzati vagyon áron aluli kiárusítása ugyanis nemcsak gazdasági vagy etikai kérdés, hanem a jövőnk felélésének kérdése is. A túlépített lakóparkok, az embertelenül sűrű iroda negyedek, a gigantikus méretű bevásárlóközpontok, az olcsó import élményparkok, kaszinó városok ugyanis a jövő generációk épített és ezzel együtt mentális környezetét fogja meghatározni, nem beszélve a hazai kisvállalkozások sorsáról.

Ezekre a kérdéskörökre veti fel Körmendy, hogy „miért nem lett az Élőlánc ilyen erős zöldpárt a polgári oldalon?” Ez a kérdéskör hosszabb fejtegetést is megérdemelne. Látható azonban, hogy Lányit ez érzékenyen érinti, és válaszcikkében hosszan fejtegeti a médiademokráciákban kreált és elhallgatott pártok sorsát, közöttük az Élőláncét is. Jól látja, hogy sem a jobbik, sem az LMP nem érhetett volna el olyan eredményt, amit elért hathatós külső anyagi, és médiatámogatás nélkül. Ugyanakkor érződik hangján a sértődés, hogy mindezt az Élőlánc nem kapta meg. A baloldali médiában tiltás, a jobboldali médiában taktikus szivárogtatás és elhallgatás övezte a tényleges eredményeket is felmutató Élőlánc civilmozgalomból politikai párttá avanzsált összefogás tevékenységét.

Ezen a ponton Lányinál is összekeverednek a síkok. Politikai értelemben nyilvánvaló, hogy sanda szándék nélkül (az ellenfelektől való szavazatrablás /Jobbik/ esetén az MSZP vagy bizalmat vesztett politikai csoportosulás /LMP/ esetén az SZDSZ) egyetlen politikai tömbnek sem érdeke, hogy egy új politikai erő jelenjen meg a színpadon. Az ökológiai gondolkodás pont azt vallja magáról, hogy nem a jobb - bal politikai erőtérben gondolkodik, hanem azokat az embereket egyesíti, akik a környezetük, a jövő nemzedéke érdekeit és fogyasztói társadalom általános értékrendjétől különböző alapvető emberi érétkeket tartanak szem előtt. Így egy ökológiai szemléletű párt hová tartozása, politikai értelemben kiszámíthatatlan.  Lányi András is úgy akarja definiálni az Élőláncot, mint egy civil szerveződést, amely politikai pártként működik, ugyanakkor nem fogadja el a politikai erőtér médiademokráciákban szokásos törvényszerűségeit. Márpedig ez így - politikai síkon - fából vaskarika.

Legalább ennyire fából vaskarika Körmendy politikai igénye, hogy legyen egy zöldpárt a polgári oldalon. Magyarország lenne így az a különös képződmény, hogy lenne egy baloldali, egy liberális és egy jobboldali zöld pártja, ami azért lássuk be nonszensz.

Nyilvánvaló ugyanis hogy bármely oldali politikai tömörülésben lesznek majd olyanok, akik szerint meg kellene építeni a nagymarosi vízlépcsőt, intenzíven be lehetne építeni a Balaton parti campingek területét, jó lenne a Velencei tó partján egy kaszinóváros, vagy éppen racionális szempontból célszerű lenne össze vonni a kistelepülések iskoláit stb. Az is nyilvánvaló, hogy mindazok, akik ezeket a giga elképzeléseket ellenzik, politikai szempontból vonzódhatnak akár bal akár jobb oldalra. Tehát, aki természeti és hunmán környezettudatos, a múlt és a jövő nemzedékeit is figyelembevevő gondolkodást hirdet, nehezen tudja elhelyezni magát a politikai palettán. Erre utal Lányi válaszcikkének egy fél mondata „nem vagyunk jobboldaliak és pártként is civil mozgalom maradtunk…”

Ez a kínlódás egy olyan jelenségre utal, amit nem lehet eléggé tudatosítani. A mai médiademokráciában a társadalmat irányító erők legalább három póluson helyezkednek el. Az egyik pólus a globalizáció világában fő szerepet játszó nemzetközi nagyvállalatok gazdasági hatalma, a másik a képviseleti demokráciákban szereplő politikai pártok által működtetett államhatalom, s a harmadik a világ - önmagát nehezen artikuláló - civil társadalma.  

Ez a civil társadalom nehezen talál magára, nehezen tudja artikuláltan kifejezni magát. Amit Lányi javasol az a párbeszéd, ami a politika síkja fölött helyezkedik el. Párbeszéd a civil fórumokkal, a szakmai szervezetekkel, az értelmiséggel Az „önlegyőzés” ebben az esetben a párbeszéd terének a megnyitása, az elavult nézetek párbeszéd útján történő átvilágítása, a kritikusokkal szembeni bizalmatlanság felszámolása.

Ha a civil társadalom nem tudja magát „fölfelé” a párbeszéd irányába, artikulálni, akkor vélt vagy valós érdekeit artikulálatlanul, indulatilag fejezi ki. Például úgy, hogy az egész országnak de a politikai polgári vagy jobb oldalnak is káros félkatonai szervezetet, lásd magyar gárda, hoz létre. Ha pedig a Jobbik gárda egyenruhát ölt magára, akkor éppen a politika síkja alatti erők indulatait szivárogtatja át a politikai szférába. Mindez, pedig nem a társadalmi politikai szféra átvilágításának irányába hat.

Az artikulált párbeszéd hiánya termelte ki a jobbikos - gárdás indulatokat, és legalábbis naivitás azt gondolni, hogy akár egy parlamentbe került Élőlánc képviselői létszámával megmentette volna a jobboldalt attól, hogy főjön a feje „attól, hogy még nem tudjuk milyen viszonyba képes kerülni a Jobbik a Fidesszel.” (Körmendy, MN. Aug. 4). Egy újonnan alakult zöld párt, pláne ha minden oldalon van belőle a mai politikai színpadon, ugyanis nem képvisel ekkora erőt.

Erre világos beszéd kell, nem lehet például olyan kétértelmű mondatot mondani, mint amit a Fidesz sajtófőnöke mondott az augusztus 8.-i Magyar Nemzetben: „Orbán Viktor kormányának nem lesz jobbikos tagja”. Hiszen ez azt is jelentheti, hogy nem mondanak nemet a koalícióra, de a kormányba magába nem kerül Jobbik párt tagja. A világos beszéd itt egyértelműen a sötét indulati szféra kizárása.

A Fidesz esetében ez az artikulált párbeszéd felérhet azzal az önlegyőzéssel, amit Lányi sürget. Ez a párbeszéd, pedig nem lehet értelmiség vagy civil ellenesség és nem is lehet halogatás tárgya, ahogy Körmendy javasolja: „előbb tegyünk meg mindent a hatalom visszaszerzéséért… s utána megmutatjuk, milyen színesek vagyunk, mi, jobboldali értelmiségiek.”.  Nem lehet széplelkű értelmiségi nyavalygásnak tekinteni az „értelmiségi kontrollt” (Körmendy idézett cikkének címében szereplő szóhasználat), amit majd az igazi feladat elvégzése után - „ha még lesznek, akiket érdekel” - lehet elvégezni. A párbeszédet, az önlegyőzést most kell megkezdeni.



Balatonakarattya 2009-08-09                                                             

 


Schneller István
építész, egyetemi tanár

 

Az írás a Magyar Nemzetben már nem jelent meg, a lap szerkesztősége Körmendy Zsuzsa válasza, majd Lányi András viszontválasza után lezártnak tekintette a vitát.

 

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design