Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Publikációk Közélet Győzelem?
Győzelem?
2009. július 30. csütörtök, 21:04
Share/Save/Bookmark

Amikor a tatárok kitakarodtak Magyarországról, és IV. Béla király visszatért kíséretével Budára, nem beszélt győzelemről. A kifosztott, romokban heverő ország újjáépítésének szentelte hátralévő életét, s híveivel várakat építtetett, amelyek megvédik majd a népet, melynek pusztulását tétlenül kellett végignéznie.

A FIDESZ MPP, vagy Orbán Viktor, vagy a magyar ellenzék, vagy a jobboldal, egyszóval: aki itt jövőre kormányozni kezd, nem érezhet elégtételt, sem erkölcsi fölényt. Képtelenségük egy végzetes politika megakadályozására, az ország felvilágosítására, mozgósítására, 2006-ban a hatalom visszaszerzésére része a szerencsétlenségnek, amely Magyarországot sereghajtóvá tette az európai nemzetek között. A felelőségen a magyar közélet valamennyi szereplőjének osztoznia kell: az önvizsgálat ideje jött el, nem a tisztségek és szinekurák újraosztásáé.

Az utca embere, akinek szemében a politikai rangadókat a sportversenyektől ma már csak az különbözteti meg, hogy itt a sportszerűségnek még a látszatára sem adnak, a májusi uniós választások után joggal beszélt a FIDESZ győzelméről. A FIDESZ azonban nem győzött a szó politikai értelmében. Nem állíthatjuk, hogy meggyőzte a közvéleményt a maga igazáról, sem azt, hogy legyőzte ellenfelét, azaz megakadályozta volna céljai elérésében. Csupán a helyébe lép, amikor az, dolga végeztével távozik. Lehet kormányozni, gazdálkodni vagy moralizálni a romok között, kinek mi tetszik, lehet autentikus baloldalinak vagy jobboldalinak lenni - amíg vissza nem térnek ismét.

Vagyis, bocsánat, hiszen még el se mentek. Az elsöprő jobboldali győzelem egyelőre csak azt az illúziót söpörte el, hogy a nép szavazata számít a politikában. A 17%-ban legitim kormány, a legsimább modorú üzlettárs vezetésével, imponáló hidegvérrel végzi el azt, ami még hátra van a közszolgáltatások visszafejlesztéséből (vasút- és iskolahálózat, közigazgatás), a közvagyon kiárusításából (vízművek, földalap, Sukoró), az uniós támogatások eltérítéséből, a közpénzek offshore cégekhez juttatásából. Mintha mi sem történt volna. Bajnai Gordon egy Abdurrahmán, egy Hentzi bátorságával fedezi a fősereg visszavonulását, amíg kell. A sáros utakon a zsákmánnyal rakott nehéz társzekerek lassan haladnak.

S a nép, az istenadta nép. Nem mozdult meg, nem követeltékfelháborodott (bal- és jobboldali) milliók, hogy takarodjanak végre el, akik az országot tönkretették. Átgondolatlan és elügyetlenkedett demonstrációkra futotta legfeljebb, amelyek a lakosság – a vérbeli lakosságként viselkedő nép - és a média közönyébe fulladtak. A rendszer szilárd. Nem mintha az ország bízna vezetőiben, de mert nem bízik önmagában. S abban a legkevésbé, hogy sorsának intézését maga vehetné a kezébe.

Ezért csak bizonyos megszorításokkal nevezném győzelemnek, amikor a FIDESZ eljátssza szerepét a kétpárti rendszerben, melynek logikája megkívánja, hogy a hatalmat időnként a másik oldal gyakorolja.Nálunk ez a váltógazdaság jelenleg azt a látszatot erősíti, mintha a létező demokrácia netovábbja volna, mikor a szociálliberális színekben tündöklő pártállami utódpárt egy-egy kormányzati ciklus idejére szünetelteti tevékenységét. (Akár közénk is lövethetnének pedig...)

A “jobboldal” - mint jobboldal - győzelme egyébként is a “baloldal” sikere. Az MSZP, amely soha, egyetlen pillanatra sem volt baloldali, hiszen a társadalmi egyenlőtlenségek példátlanul igazságtalan rendszerét teremtette meg, az üresen hagyott baloldali térfélen manőverezve könnyen visszaszerezheti többségét, még könnyebben talál vagy teremt magának megbízható szövetségest. Történelmi sikerének titka, hogy 1992 (a Demokratikus Charta) óta ellenlábasát újra és újra sikerül a pálya jobboldalára szorítania, és az bele is megy ebbe a játékba: egy olyan régivágású magyar jobboldal örökségét vállalja, amelynek 1/európai megítélése roppant kedvezőtlen, 2/a hazai közvélemény többsége, de főleg a közvéleményt formáló értelmiség többsége számára nem vonzó, és ami a legfőbb: 3/ ugyanolyan kevéssé kínál választ korunk égető kérdéseire, mint a baloldal, s ez nem is csoda, hiszen bal- és jobb egyaránt a tizenkilencedik század szülöttei. Több félreértéssel jár, mint haszonnal, ha mai viszonyainkra próbáljuk ráhúzni ezeket a fogalmakat. Eltereli a figyelmet az igazi választási lehetőségekről. A politikát sérelmi politikává teszi: mert a bal- illetve jobboldali félelmek, sérelmek, traumák és tabuk körül idővel két masszív ellenségkép keletkezett, és ma ezek a kibontakozás legfőbb akadályai Magyarországon.

Mert ha a FIDESZ jobboldali, miért nem eléggé jobboldali? Ezt természetesen nem én kérdezem, hanem a választópolgárok 14%-a, amely a Jobbikra voksolt. És a FIDESZ-t választási sikere dacára többek között azért sem nevezném győztesnek, mert győzelmére könnyen végzetes lehet a nemzeti radikális párt előretörése. A Jobbik 2010-ben egy kis pénzzel és igyekezettel(amiben nem lesz hiány) hozhatja a kisgazdák legjobb formáját, és akkor a FIDESZ esetleg nem is alakíthat kormányt nélküle. Ez a következő 10 hónap nagy kérdése. Az viszont nem kérdés, hogy a Jobbikkal versenyezve a jobboldali szavazókért a FIDESZ lényegesen kevesebb baloldali vagy középutas szavazót tud majd megszólítani. Ezzel pedig jelentősen javítja minden tőle balra elhelyezkedő párt esélyeit. A baloldal hívei számára ráadásul a Jobbik megteremti az önigazolást: azért kell nekik kitartaniuk az épp elérhető, túlélő avagy keletkező balliberális pártformációk mellett, mert odaát, a jobboldalon nőttön nő a fasiszta veszély. (Pedig csak a létbizonytalanság nőtt, a bűnözés, a munkanélküliség és a jogos elkeseredés Gyurcsányék kormányzása idején.) S a Jobbik szinte kötelességszerűen ki is mondja, meg is teszi mindazt, amitől a magyar jobboldal végérvényesen szalonképtelenné válik Európában: (törvényen kívül helyezett) paramilitáris szervezetet támogat, rasszista gesztusokat tesz, visszakívánja a csendőrséget és a többi. Egy gazdaságilag már padlóra küldött, hitelezőinek kiszolgáltatott, szomszédai gyanúsítgatásának kitett országban ennyi bőven elég lesz, azt hiszem, hogy a következő kormány életét pokollá tegye és alkalmasint megrövidítse.

 

A FIDESZ bármennyi szavazatot szerezzen is, nem győzött, mert az Orbán-doktrina megbukott. Nem egy a zászló. Hogy is lehetne az? A magyar ellenzék – tehát az állami diktatúra és az utódpárti klientúra-rendszer lebontásában valóban érdekelt társadalmi csoportok – jóval színesebb, semhogy egyetlen párt képviselje. Ez előnyként is felfogható, hiszen a közös érdek az egymástól sokban elütő irányzatok közös fellépésének lehetne a záloga. De hátrányként jelentkezik, mihelyt valaki egyetlen zsákba akarja gyömöszölni ezt a sokféle, egymással ellenkező akarást. Lehet persze egy lyukból fújni hideget és meleget,egyszerre üzenni a multiknak és a kisvállalkozóknak, zöldeknek és technokratáknak, globalistáknak és patriótáknak, szabadelvűeknekés fundamentalistáknak, azonban az eredmény olyan lesz, amilyen: semmitmondó.Márpedig a FIDESZ minden igyekezete arra irányul jó tíz esztendeje, hogy az esetleg felbukkanó alternatívák képviselőit magába olvassza vagy súlytalanná tegye. Nem sorolom a diadalszekeret kísérő vazallus fejedelmek nevét, nem hánytorgatom fel azt a tömérdek energiát, amelyet a gyűjtőpárt vezetői az egymással összeférhetetlen csoportok közötti egyensúlyozásra, megosztásukra és összebékítésükre fordítanak. De látniuk kell, hogy ezt a kérdést mennyivel sikeresebben kezelik politikai ellenfeleik.

Az úgynevezett baloldalnak ezért és nem másért volt szüksége a kis liberális pártra, amely látszólag ráerőltette akaratát a koalícióra. Dehogy erőltette! Csak magára vette a népszerűtlen kezdeményezések ódiumát, közvetítette a szabadkereskedelmi világrend követeléseit, melyeket a szocialisták rendre úgy teljesítettek, hogy közben az SZDSZ-re mutogatva meg tudták őrizni a rendszer kárvallottainak szavazatát is. Az MSZP az állami újraelosztás kedvezményezettjeinek gyűjtőpártja volt s maradt: azoké, akiknek a legtöbb jutott az egykor államosított nemzeti vagyonból, és azoké, akiknek a legkevesebb, s ezért a jövőben is rászorulnak az állam kegyelemkenyerére. Az SZDSZ pedig arra kellett, hogy ezt a kezdettől fogva egyszerre törvénykerülő és piackerülő rendszert, amely megfojtott Magyarországon minden egyéni és közösségi vállalkozást, a szabadversenyes kapitalizmus látszatával ruházza fel. Valójában pedig a lehetséges hazai konkurrenciát takarították el a nemzetközi gazdasági birodalmak útjából.

Ez a politika számtalan érdeket sértett közvetlenül: a vállalkozókét, a falusiakét, a politikától függetlenedni vágyó értelmiségét, a konzervatív világnézetű emberekét, a rövidtávú rablógazdálkodással szemben hosszabb távú érdekeket hangoztató zöldekét. Most, hogy a nehezén túl vannak, fellélegezhetnek a “baloldalon”: a gazdasági hatalom és a kapcsolati tőke újraelosztása a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben olyan pompásan sikerült, hogy megszerzett pozícióik birtokában egy pár évet ellenzékben is bízvást kihúznak. Ezalatt megtörténhet a sorok újrarendezése. A tartós és világméretű válság körülményei között legalább három pártra lesz szükség ehhez. Az elnyomorodó többség számára vonzó marad az állami osztogatás-fosztogatás szocialista programja. A szabadkereskedelmi világrend történelmi szükségszerűségét ezentúl hirdetheti a Bokros Lajos vezette MDF - vagy hirdethet bármi mást, amire a politika piacán épp fizetőképes kereslet mutatkozik. Az ökológiai érdekek és az emberi jogok védelmére készen áll a liberális zöldpárt, az LMP. A FIDESZ-nek, ha ellenzékben nem sikerült, most már aligha sikerülhet olyan markáns arculatot kialakítania a nyakába szakadó válság menedzselése közben, amely ezekkel szemben tartós fölényt biztosíthatna számára. A következő évtizedekben egyre nagyobb szerepet játszó ökológiai politika képviseletére akadt ugyan autentikus jelentkező az ellenzéken: az Élőlánc Magyarországért. A hangsúlyozottan civil, parlamenten kívüli pártkezdemény azonban csak erkölcsi sikert arathatott – politikai szövetségesre nem talált. A zöld, valamint a szabadelvű konzervatív szavazatok bizonytalan sorsa egy évnél hosszabb távon komoly nehézséget, kínos meglepetést okozhat a FIDESZ-nek.

2010-ben a balliberális kormányok siralmas teljesítménye juttatja hatalomra őket, nem a saját politikájuk iránt megnyilvánuló bizalom. A parlamentáris demokrácia kudarca valamennyi pártnépszerűségét kikezdte, ideje ezzel szembe nézni. A FIDESZ nyerhet a választásokon és kormányozhat egy cseppet sem irigylésre méltó helyzetben, de nem győzhet, amíg le nem győzi igazi ellenfelét: önmagát.A belterjességet. A bizalmatlanságot kritikusaival szemben. Kiéhezett klientúráját. A látszategység erőltetését. A pragmatizmusnak álcázott koncepciótlanságot. Az elavult jobboldaliságot. Van-e most esély erre, amikor a Szentkirályi utcában horpadni kezd a járda a pártszékház felé áramló önjelöltek lába alatt?

Lányi András

 

 

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design