Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Publikációk Ökopolitika Élőlánc Credo
Élőlánc Credo
2013. június 26. szerda, 12:09
Share/Save/Bookmark

A 2013. június 21-i budapesti események, azaz a földtörvény parlamenti megszavazása után, egy új, második Magyarország felépítésének reményével közreadjuk az Élőlánc hitvallását.

http://www.elolanc.hu/images/stories/elolanclogo.jpg

Élőlánc Credo

„Te magad légy a változás, amit a világban látni akarsz…” (Gandhi)

CÉLUNK: Visszaszerezni, és élhetővé tenni Magyarországot, megteremteni a biztonságos jövő alapjait gyermekeinknek.

Az Élőlánc egy fenntartható, a magyarság fennmaradását szolgáló alternatívát mutat fel, mely alkalmas a közelgő globális összeomlás alatt és azt követően is erőforrásaink védelmére és egy emberhez méltó élet megvalósítására. Ehhez a kiváltságok megszüntetésére és egy a társadalmi élet egészére kiterjedő tisztulási, gyógyítási folyamatra van szükség.

 

Mik vagyunk? Párt? Mozgalom? Antipárt? Ökopárt!

Az Élőlánc Magyarországért[1] hivatalosan pártként bejegyzett társadalmi szervezet. A média következetesen mozgalomnak titulál minket, mert fél attól, hogy ha pártnak nevez, minden rólunk szóló híradással mellettünk kampányol. A félelem jogos.

A 2005-ös alapításkor antipártként és ökopártként határoztuk meg magunkat.

Az Élőlánc nem híve az egyszemélyes vezetésnek, ezért elnöksége konszenzussal dönt. Az Elnökség jelenlegi tagjai: Ács Sándorné agrármérnök, Lendvai Gábor ökológus, Sárvári Attila vidékfejlesztési menedzser, Ertsey Attila építész.

Az elmúlt közel nyolc évben tanácsadóink körében olyan elismert közéleti személyiségeket tisztelhettünk, mint Schneller István, Mellár Tamás, Ángyán József, ifj. Zlinszky János, Szakolczai György, Lukács András, Náray-Szabó Gábor, Szabó Gellért, Szilvási István.

[1] Az Élőlánc első éveinek története Lányi András Porcelán az elefántboltban című könyvben olvasható (Heti Válasz Kiadó, Bp. 2009).

Kik nem vagyunk?

Semmi közünk a mai, úgynevezett politikai elithez, mely nem elit és nem politikai. Nem is kívánunk tagjai lenni. Néhány tisztességes képviselő kivételével valamennyien leszerepeltek.

  • Az LMP árulása az ökopárt és zöld párt fogalmakat is sikeresen lejáratta. A „Lehet más a világ”[2] antiglobalista mozgalom jelszavát lenyúlták, és a rég várt paradigmaváltás reményét, melyhez nem rendelkeztek elegendő szellemi munícióval, beáldozták a globális világrendben számukra felkínált politikai karrierért. Az LMP sok mindent – gondolatokat, embereket – vett át tőlünk, és ezeket használta-elhasználta. Sokszor összetévesztenek velük, illetve azonos politikai polcra helyeznek. Ez sajnálatos, mert alapállásunk lényegileg különböző.
  • A nemzeti és keresztény elkötelezettséget a Jobbiknak sikerült a szélsőséghez kötnie, a Fidesz–KDNP párosnak pedig tragikus módon lejáratnia és elárulnia.
  • Az úgynevezett balliberális oldalnak semmi köze sem egy valódi baloldalisághoz, szociális gondolathoz, felelősségérzethez, szociáldemokráciához, de a szabadság eszményét is a szabad rablást biztosító kapitalizmus döglött lovára cserélték. Mára személyükben és szellemiségükben méltó utódaivá váltak kommunista elődeiknek.

Az Élőlánc Magyarországért semmilyen módon nem kötődik a mai politikai ellenzékhez. Számunkra elfogadhatatlan bármilyen mozgalom vagy párt, melyet olyan személyek képviselnek, akik az ország kifosztásában, emberek tönkretételében, véresre verésében, megkínzásában közreműködtek, közben jelentős anyagi hasznot zsebeltek be, és ma is idegen érdekeket szolgálnak. Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek egy normális országban ma börtönben kellene ülnie. A Fidesz prominensei is a legjobb úton haladnak efelé. Aki a kormányhoz vagy az ellenzékhez ma csatlakozik, az túlságosan naiv, talán vak, vagy olyan konkrét céllal és szándékkal teszi ezt, mely hazánk érdekével ellentétes.

[2] Another World is Possible

A jelen helyzet kiköveteli, hogy egyértelművé tegyük:

 

Kik vagyunk?

A képviseleti demokrácia megbukott. Húsz év macska-egér játék után a magyar társadalom vesztésre áll. A jövő a közvetlen demokráciáé.

A pártok amellett, hogy részérdekeket képviselnek, egy nagyobb játék bábjai. Ez az a Big Game, amelyet a globális gazdasági hatalom képviselői játszanak, helyi rezidenseikkel együtt. A magyarországi, kétpólusú pártdemokráciát az Új Világrend urai erőltették ránk, angolszász mintára. E rendszerben baloldali és jobboldali pártok váltják egymást úgy, hogy közben a fő irány nem változik, az idegen érdekeknek alárendelt stratégia halad előre, mint kés a vajban: „A kutya ugat, a karaván halad” – mondta Fazekas Sándor miniszter – aki számára természetesen a kritikát megfogalmazó állampolgárok a „kutyák”.

Mára az ország gyarmati sorba süllyedt, a nép éhezik, kivándorol, csak a politikai-gazdasági hatalom birtokosainak szűk csoportja őrzi kiváltságait.

A Fidesz–KDNP-kormánytól a magyar társadalom többsége azt várta, hogy elszámoltatás és az ország rendbetétele következik. Az elszámoltatás elmaradt, az ország tönkretételéért és a szemek kilövéséért felelős személyek továbbra is szabadlábon vannak.

A rendbetétel helyeselhető lépéseit – adósságcsökkentés, kamatcsökkentés, bankadó – ugyanakkor felülírja a megmaradt utolsó nemzeti vagyon, a termőföld dobra verése, vagyis a földforgalmi törvény 2013. június 21-én, botrányos körülmények közt történt megszavazása.

E történelmi súlyú árulással egyértelművé vált: a képviseleti demokrácia – valamennyi parlamenti párttal együtt – megbukott. A Haza földje, amelyet ki kellett volna vonni az áruk köréből, a tőke szabad áramlása alól, amelyet nem lehetett volna sohasem eladhatóvá tenni, 2014 májusában – ha nem akadályozzuk meg – piacra kerül.

 

Az Élőlánc álláspontja világos:

  • hazánk érdekével ellentétes az a kormányokon átívelő, politikai oldalaktól független gyakorlat, melyben gazdasági érdekcsoportok, lobbik uralják a politikai döntéshozatalt és a médiumokat. Ezeket a maffiahálózatokat, melyeket polgári, vagy szocialista kötődésűnek mondott oligarchák irányítanak, senki nem választotta meg, senki által nem számonkérhetőek, embereik mégis ott ülnek a döntéshozók mellett, és utasítják őket. Maroknyi csoportról, néhány száz főről van szó, akik uralmat gyakorolnak tízmillió magyar fölött. Amíg ki nem takarítjuk embereiket a Parlamentből, a minisztériumokból és a médiából, addig esélyünk sincs ügyeink rendbetételére, elszámoltatásra. A politikusok ezen érdekcsoportok bábjai – tisztelet a ritka kivételeknek. Az ellentétes oldalakon álló pártok között a gazdasági területeken háttéralkuk köttettek, valós elszámoltatásra ezért nem kerül sor, legfeljebb néha, a látszat kedvéért néhány gyalogot beáldoznak.
  • hazánk érdekével ellentétes olyan személyek és csoportok, mozgalmak működése, melyek mögött idegen érdekek állnak, legyen az a Bajnait támogató Hillary Clinton és köre, vagy bármely párt, amelyre kiterjed az USA-nagykövetség politikai befolyása. Ez pedig érvényes a jelenlegi Parlament teljes „garnitúrájára”.

 

A magyar társadalomból módszeresen kiölték a kezdeményezőképességet, a civil kurázsit, hogy magunk álljunk ki érdekeinkért. A többség egy tisztességes vezetőre várt, akiben megbízhat. Orbán Viktor ezt a kártyát játszotta ki, ezzel az 1989-es fordulat óta a legnagyobb átverést hajtotta végre, nagyobbat, mint versenytársai, a KISZ-titkárból lett milliárdos, a libatolvaj és a többiek.

A magyar társadalomnak 2010-re elege lett abból az elnyomó rendszerből, mely húsz év alatt az országban kiépült. A szavazók többsége Orbán Viktorban látta a reményt, hogy fordulatot hajt végre a szakadék szélére jutott ország életében. Mára bebizonyosodott, hogy a Fidesz–KDNP-kormány becsapta választóit, politikája a meghirdetett kormányprogrammal ellentétes irányba fordult. Valamennyi pozitív intézkedése csak a fő csapásirányról való figyelemelterelést szolgálja.

 

Az irányváltás négy területen jól megragadható:

-     a földtulajdon körül

-     az energiapolitikában

-     az adópolitikában

-     a multikhoz és a hazai kis- és középvállalkozókhoz való viszonyban.

 

A folyamat a tőkés társaságok érdekét szolgálja. A tőkekoncentráció fokozódik a földtulajdon, az energetika és az ipar-kereskedelem tekintetében. Az adópolitika a kis- és középvállalkozásokra elviselhetetlen terheket rak, így azokat a lassú ellehetetlenülésbe taszítja – a kedvezményezett erős csoportok javára, amelyek az egykulcsos adó előnyeit élvezik. A kormány a kezdeti időszak plaza-stopja és a dinnyeügy után mintegy 40 multival köt ún. „stratégiai megállapodást” – a Coca-Colától a Tescóig. A megállapodás tartósan ideláncolja e cégóriásokat, ahelyett, hogy kiebrudalná őket. Ezzel az intézkedéssel, amelyet nem kért senki, és a választási ígéretekkel is ellentétes, a kormány tartósítja a hazai vállalkozások versenyhátrányát és hosszabb távon garantálja tönkremenetelüket.

A miniszterelnök közép-európai termelési központról beszél. Ez nem jelenthet mást, mint a multik által uralt ipart és mezőgazdaságot és a benne éhbérért dolgoztatott rabszolgákat.

Árulkodó a 2012. évet értékelő beszédében elhangzott kijelentése: „15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez.” Magyar gazdasági imperializmus? Végzetes tévedés, de tényleg ez történik. Jelenleg e 15-20 oligarcha felszerszámozása zajlik – az alattvalóvá süllyesztett lakosság rovására.

„Senkit nem hagyunk az út szélén!” – hangzik a kommunikáció, és közben hárommillió embert az uralkodó elit leírt. Falvaink pusztulnak, a közmunkaprogram a munkaszolgálat modern formája, mely nem vezet másra, csak a teljes fizikai és szellemi leépülésre. Nézzünk csak szét a vidéken, a közmunkán vegetáló, reményvesztett tömegre, vegyük észre a városszéli erdőkben gombamód növekvő bádogvárosokat, a magyar favellákat!

Ha ezt a stratégiát nem állítjuk le, az országban kibontakozott szociális katasztrófa robbanáshoz fog vezetni. A hatalom erre is felkészült a rendőrség megerősítésével és a szabad hangok elfojtásával (lásd Szima Juditnak, a Tettrekész rendőr-szakszervezet vezetőjének koncepciós perét és jogtalan fogvatartását).

A robbanást el kellene kerülni.

 

Közvetlen demokráciát, a népszuverenitás helyreállítását!

Az emberek csalódottak, nem tudják, kire szavazzanak.

Az Élőlánc javaslata egészen mást kínál: szavazzanak önmagukra!

Embereket és nem pártokat kell a parlamentbe juttatni!

Az Élőlánc erre építi választási stratégiáját.

Az Élőlánc fenntartja a törvényes pártformát, de csak azért, hogy ha szükség lesz a 2014-es választásokon fellépni, felkínálja azt olyan tisztességes, független, visszahívható és elszámoltatható képviselők parlamentbe juttatására, akiket a helyi közösségek jelölnek. Ehhez az Élőlánc csak általános követelményeket fogalmaz meg, nem követeli meg a pártba belépést. Ezzel lehetővé tesszük, hogy az érdekcsoportok által uralt pártgépezetek jelöltjei helyett a helyi közösségek által választott, elfogadott személyek kerüljenek a Parlamentbe.

A tisztességes, közösségüket a hátuk mögött tudó képviselők így „trójai vírusként” a parlamentbe jutva képesek lesznek felszámolni a ránk telepedett megélhetési politikusokat és pártjaikat.

„Meggyőződéses és következetes kritikusa vagyok a pártparlamentarizmusnak, és egy olyan rendszer híve vagyok, amelyben a tényleges népképviselőket pártállásától függetlenül választják meg, és akik azután tudomásul is veszik a személyes felelősségüket a régiójukban és a környezetükben, egyúttal leválthatóak, ha munkájukat rosszul végezték. (…) Ha valaki személytelen pártprogramokról és pártnevekről szavaz, ezzel hamis módon helyettesíti egy népképviselő egyetlen hitelt érdemlő választását.” (Alexandr Szolzsenyicin – In: Der Spiegel, 2007/30)

Világos beszéd.

Az Élőlánc számára elérendő cél a közvetlen, részvételi demokrácia.

Ehhez mintául szolgál Izland példája, ami az ország egészének politikai és gazdasági rendszerét illeti. Izland bebizonyította, hogy el lehet zavarni a bukott politikai osztály egészét, a bankokkal együtt, meg lehet tagadni a kölcsönök visszafizetését, lehet engedni a bankokat csődbe menni és lehet közvetlen demokráciát gyakorolni.

 

Népszavazás, konszenzus

Az Élőlánc számára példa Svájc helyi népszavazásokon alapuló demokráciája, ahol minden, a közösséget érintő kérdésben a közösség dönt.

Az Élőlánc a konszenzusos döntés híve. Addig kell egy problémáról beszélni, érvelni, míg egy élhető kompromisszum nem születik. A többségi szavazás mindenkor a leszavazott kisebbség elnyomását eredményezi, a látszólagos hatékonyság, gyorsaság indoklásával. Ez vezetett addig a „hungarikummá” vált szürreális gyakorlatig, amivé mára a magyar parlament szavazógépe vált. A megszavazandó törvényeknek csak sorszáma van. Hogy melyik szám mit takar, azt legtöbbször a képviselők sem tudják, ezért szükség van arra, hogy a frakcióvezetők bekiabálják, mit kell szavazni: „Igen!” „Nem!” És a „birkák” megnyomják a kívánt gombot. Aki nem a parancsolt gombot nyomja, mert tudja, mire utasítják és nem ért vele egyet, azt kútmérgezőnek, saját fészkébe piszkítónak bélyegzi a miniszterelnök, majd a frakció – a kormány által elfogadott Alaptörvény rendelkezéseivel is ellentétes módon – súlyos pénzbírsággal sújtja.

Az Élőlánc ezért is állt ki Ángyán József mellett, amikor alkotmányellenesen pénzbírsággal sújtották, mert lelkiismerete és nem a pártutasítás szerint szavazott.

A mai magyar parlamenti cirkuszban az a képviselő aratott társai közt újra és újra osztatlan sikert, aki azt javasolta, hogy rövidítsék le a törvényenként átlagosan 10 másodperces szavazási időt 7 másodpercre, mert úgy a képviselők hamarabb tudnak hazamenni. Egy idős, kereszténydemokrata képviselőről van szó. Végre fel kell tenni a kérdést: mi köze ennek a kereszténységhez, mi köze ennek a demokráciához? Az ég adta világon semmi! Aki ehhez asszisztál, azt – mint Krisztus tette a kufárokkal – ki kell takarítani végre a templomból!

 

Demokratikus törvényalkotást – az érintettek részvételével!

A parlamenti szavazógép felháborító gyakorlata mögött zajló törvényalkotás módja szintén felháborító és tarthatatlan!

A minisztériumokban zajló jogalkotás tartalmát ma két erő határozza meg:

-     a bolsevizmus bomlástermékeiként ott maradt bürokraták hada, akik elszakadtak a valóságtól, saját világukba zárva életidegen jogszabályok özönét gyártják – legyen szó mezőgazdaságról, nemzetgazdaságról, építésügyről, oktatásügyről.

-     a rendszerre rátelepedett érdekcsoportok kijáróemberei, akik benn ülnek a minisztériumokban és közvetítik megbízóik utasításait, melyeket a miniszterek és apparátusaik ellenkezés nélkül kiszolgálnak.

Az alulról építkező szakmai szervezetek, kamarák – nem a felülről szervezett, politikailag befolyásolt szervezetekről beszélünk, mint az Agrárkamara, vagy a szakszervezetek –, amelyek a tényleges szakmagyakorlás ismerői, a törvényalkotás folyamatából a kommunista hatalomátvétel idején ki lettek zárva, és a rendszerváltással sem lettek visszaemelve. A háború előtt a szakmai kamarák elnökei a felsőházban ültek, és közvetlenül vettek részt a törvénykezésben. Ma ezt a minisztériumi apparátus szűrője akadályozza meg. A törvénytervezeteket a gépezet sorozatban ömleszti, majd formális és feszített tempójú véleményezésre kiadja, de utána az apparátusban azt csinálnak vele, amit akarnak. A szakmai javaslatok 90 %-a eltűnik, vagy eltorzul a rendszerben, és mire a parlamenti döntésig jut, az anyja sem ismerne rá.

A hibás, káros és használhatatlan jogszabályok hatására folyamatosan civil tiltakozások születnek, melyekkel a hatalom – a sajtó tétlensége mellett – kénye-kedve szerint játssza politikai marketingjét.

Egy valódi érdekképviseleten alapuló, szakszerű jogalkotáshoz a következőknek kell teljesülnie:

-     ketté kell választani a politikát és a gazdaságot! A gazdasági érdekcsoportok befolyását ki kell zárni.

-     a minisztériumi apparátusokat a rotációs elv alapján ciklikusan cserélni kell, hogy a praxissal való kapcsolatukat megőrizhessék. Minisztériumi, döntési jogkörrel bíró tisztségviselő csak az lehet, aki az általa felügyelt szakmát gyakorolta, és közigazgatási ciklusa után továbbra is gyakorolni fogja. Egy ciklus legfeljebb 6 évig tarthat.

-     át kell alakítani a jogalkotást, és a szakmai szervezeteknek érdemi szerepet kell adni törvények kezdeményezésében, módosításában – vétójoggal

-     kétkamarás parlamentre van szükség, ahol a politikai kamarában ülnek a nép közvetlenül megválasztott képviselői, a gazdasági kamarában a gazdaság szereplői – nem erősorrendben, hanem egyenlő joggal, szervezeteik, alulról építkező kamaráik révén.

 

Az erőforrások védelme

A világban globális háború dúl a három stratégiai erőforrás – ivóvíz, energia, termőföld – feletti kizárólagos rendelkezésért. Ez a háború Magyarországra is kiterjedt, bár erről a nép túlnyomó része mit sem tud.

  • Az ivóvíz védelme

Az Élőlánc támogatta az ivóvízbázisok privatizációja elleni törekvéseket, többek közt a Bencsik János által vezetett mozgalmat, melynek sikerült megakadályozni e törekvést a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején. Ennek érdekében több megmozdulást szerveztünk 2007-től 2009-ig, a Gyurcsány-kormány által tervezett vagyontörvény ellen. Támogatjuk a kormány törekvését a vízszolgáltatók önkormányzati, illetve állami tulajdonba való visszavételéért. Meggyőződésünk, hogy a közműveknek és energiaszolgáltató rendszereknek helyi, közösségi tulajdonban kell lenniük, az államnak is át kell adnia e tulajdonait a helyi közösségeknek, nem eladható használati tulajdon formájában (pl. szövetkezeti tulajdon, önkormányzati tulajdon, közbirtokosság). Ellen kell állni az ivóvíz mint stratégiai erőforrás megszerzésére irányuló törekvéseknek, legyen az belföldi, vagy külföldi eredetű, nemzeti vagy baloldali színezetű.

Elutasítjuk az USA küldöttségének a 2012-es riói csúcson elhangzott javaslatát, hogy az ivóvízbázisokat vegyék ki a nemzeti kormányok rendelkezése alól és tegyék át egy globális szervezet rendelkezése alá. Ez veszélyes törekvés, mely a népszuverenitást és a létbiztonságot veszélyezteti. Az ivóvíz alkotmányos védelmét meg kell őrizni, sőt meg kell erősíteni a fent említett irányokban.

  • Az energiaforrások védelme és a hozzáférés biztosítása a közösségek számára

Az Élőlánc az egyetlen követendő és reális forgatókönyvnek azt tartja, hogy – akár egy szerényebb mértékű fogyasztás mellett – 2050-ig megvalósítandó – mert megvalósítható – az ország energiafüggőségének teljes felszámolása, az átállás megújuló energiaforrásokra, az atomenergia fokozatos kikapcsolásával. Az új energiarendszernek nem óriás-erőművekből, központosított hálózatokból és monopolhelyzetű szolgáltatókból kell állnia, hanem döntően helyi, közösségi tulajdonú energiarendszerekből, melyeket intelligens hálózat köt össze, bekapcsolódva az európai energiarendszerbe.

Míg a megújulókra való átállás idejére elengedhetetlennek tartjuk a paksi erőmű élettartamának meghosszabbítását, határozottan ellenezzük új blokkok építését, több okból. Mire megépülne – kb. 2023-ra –, addigra elérjük az urániumkitermelési csúcsot, ami az uránnak a kőolajhoz hasonló, rohamos áremelkedését hozza. A biztonsági rendszerek többletköltsége és számos tényező miatt az erőmű eladhatatlanul drágán fogja termelni az áramot, miközben a megújulókkal termelt áram ára alacsonyabb lesz az atomáraménál. Költségvetési forrás, hitel és befektető nincs, ezért valószínűleg az oroszok fogják megépíteni, és a beruházás árát a megtermelt energiával fogjuk visszafizetni.

Ismerős a helyzet, egy ilyen beruházással már volt dolgunk!

Bős–nagymarosi vízlépcsőrendszernek hívták, tönkretette a Duna-tájat, a megtermelt áram zömét pedig hiteltörlesztésre fizettük ki. Köszönjük, ebből elég volt! Paks újabb adósságcsapdába húzza az országot, ami megengedhetetlen.

A paksi bővítésre szánt mintegy 3000 milliárd forintot sokkal jobban el lehetne költeni:

–      mintegy 2000 milliárdból fel lehetne építeni egy megújulókra alapozott energiarendszert, mely ugyanekkora teljesítményt képes lefedni, ugyanolyan ellátásbiztonsággal,

–      a maradék pénzből a teljes magyar lakótelep-állományt passzívházzá lehetne alakítani, rezsiköltségét tartósan ötödére-tizedére csökkenteni.

A geotermikus potenciált és a szélerőmű-kontingenst fel kell szabadítani.

  • A termőföld védelme

Az Élőlánc következetesen kiáll az Ángyán József nevével fémjelzett vidékpolitika és Nemzeti Vidékstratégia mellett, mely a helyi tulajdonú, családi gazdaságokon alapuló önkéntes szövetkezésre építi fel a termékek feldolgozását és kereskedelmét – a jól működő dán mintára és a háború előtti, hazai Hangya Szövetkezetek példájára alapozva. A teljes vertikum haszna így visszajut a föld használóihoz, és nem tőkés társaságok vonják ki a vidékről és az országból.

Az Élőlánc és a Váralja Szövetség volt az a két csoportosulás, mely kezdettől fogva kiállt Ángyán József mellett. Ács Sándorné a hírzárlat közepette a www.kielegyenafold.hu honlapon nyilvánosságra hozott minden Ángyán-jelentést, melyek leleplezték az állami földek pályázatain elkövetett visszaéléseket.  Az állami földek pályázatainak visszavonását követelő „Élőlánc a földért” nyilatkozatunkhoz (http://www.kielegyenafold.hu/meg_alairhatja-k98.html)   máig 13.625 ember csatlakozott.

 

Az Élőlánc kiállt az Ángyán József és Bencsik János képviselők által a földforgalmi törvény tervezetéhez benyújtott, több mint 70 módosító indítvány, egyúttal a több mint 200 civil szervezet által támogatott vélemény és javaslat mellett, mely az összes módosító indítvány áttekintése után született. Elítéljük, és törvénytelennek tartjuk azt a módot, ahogy trükkök százaival akadályozta meg a kormány és a kormánypártok ezek érdemi tárgyalását és a róluk való szavazást.

 

Elítéljük, és a demokrácia megcsúfolásának tartjuk azt, ahogy az Agrárkamarát felülről rákényszerítették a vidékre. Már magának a kamarai törvénynek a 2012-es nyári szabadságok előtt 3 nappal történő áterőltetése is a magyar parlamentarizmus szégyene. Az egylistás szavazáson az állami földek pályázatainak nyertesei, az oligarchák helytartói, a gazdákat eláruló Magosz emberei kerültek illegitim módon a vezetésbe. A gazdák a lábukkal szavaztak, A kamarai tagok 93 %-a nem vett részt a szavazáson – így fejezve ki elutasítását. A megjelentek közül is közel ezren érvénytelen szavazatot adtak le, ami egy listás szavazáson igen nagy találékonyságra vall. A szánalmas színjátékban hatalomra került emberek nem tekinthetik magukat legitim vezetőknek.

 

Az Élőlánc támogatja a közvetlen értékesítési hálózatokat, mint például a termelők együttműködéséből létrejött Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület helyipiac-hálózatát, továbbá a Közösségi Támogatású Mezőgazdaság gyakorlatát.

Az Élőlánc hazánk érdekével ellentétesnek tekinti, ha az önkéntes szövetkezésen alapuló, alulról építkező feldolgozó- és kereskedőhálózat helyett – az ún. integrált mezőgazdasági termelésszervezés révén – a föld haszna a tőkés társaságok kezébe kerül, ha a földtörvény és kapcsolódó jogszabályai azoknak monopolhelyzetet biztosítanak. Ezért követeljük az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” intézményének az Alaptörvényből való kivételét.

Követeljük a 2014-ben feloldandó földpiaci moratórium újratárgyalását és meghosszabbítását.

Követeljük a földnek mint nem megújítható és nem szaporítható természetes monopóliumnak az áruk és a tőke szabad áramlása hatálya alóli kivételét, ennek uniós szinten való kezdeményezését.

Követeljük létalapunk, a föld alkotmányos védelmét, mely biztosítja annak használatát azok számára, akik meg akarják és tudják művelni, de megakadályozza annak áruba bocsátását. A föld nem eladható!

Európában nem példa nélküli gyakorlat a föld eladhatatlansága. Ha az angol termőföld a korona tulajdona, és a freehold intézménye gondoskodik annak használatba adásáról, Magyarország is megteheti, hogy helyreállítja és modern tartalommal tölti meg a Szent Korona alá tartozó földtulajdont elvét és ezzel összhangban a földhöz való hozzáférés szabályait.

A föld használatát lehetővé kell tenni az egyének és közösségek számára. A faluközösségek fenntartásához szükséges jövedelmek biztosításához helyre kell állítani a közbirtokosság intézményét, és állami földeket kell e célra rendelkezésre bocsátani.

Az Élőlánc Magyarországért szakértője (Ács Sándorné) révén jelen volt a GMO-kerekasztal civil oldalán, és örömünkre szolgált az összes parlamenti párt által támogatott GMO-moratórium megszületése. E folyamatot támogattuk a Parlament körül tartott élőláncunkkal és a kb. 30 ezer összegyűjtött aláírással a GMO-moratórium vitája idején. Álláspontunk változatlan: meg kell őrizni a GMO-mentesség alkotmányos védelmét.

 

Szolidáris gazdaságot!

A globális gazdaság fordulóponton áll:

–      mi, a gazdaság szereplői felismerjük-e, hogy a profitérdekű, növekedésorientált kapitalizmus az emberi képességek óriási pazarlása mellett feléli létalapunkat, a természeti erőforrásokat?

–      a globális gazdasági hatalom szereplői pedig felismerik-e, hogy fel kell adniuk a gazdasági imperializmust, helyet adva egy együttműködésen alapuló világgazdaságnak?

Ha itt legalul és ott legfelül nem kezdjük el a gyógyítást, az összeomlás pusztító lesz. A gyógyítás megkezdéséhez fel kell tennünk az alapvető kérdéseket a munkáról, a tulajdonról, a pénzről.

A munkaerő, a pénz és a föld nem lehet áru.

A pénzt meg kell fosztani árujellegétől és vissza kell alakítani önérték nélküli csereszközzé. Ezzel megszüntethetjük hatalmi eszközként való működését.

A magyar társadalmat leszoktatták arról, hogy az életünk kereteit meghatározó ezen alapvető kérdésekről gondolkozzunk, kérdéseket tegyünk fel. Ezt a jogot politikusaink és a gazdasági emberek, a technokrata „szakértők” kisajátították maguknak. A vita és a kérdezés jogát vissza kell vennünk és létkérdéseinket szabad társadalmi vita tárgyává kell ismét tennünk. Ennek megkezdése jelentené a valódi győzelmet a bolsevizmus felett, mely lelkünk mélyére hatolt.

 

Szabad sajtót! A szellemi-kulturális élet szabadságát!

Az Élőlánc tiltólistán van a kormányzati és ellenzéki médiumokban egyaránt, amire büszkék vagyunk, bár nem örülünk neki. A szilenciumnak, amelyet ránk róttak, aktuális oka, hogy támogatjuk Ángyán József és Bencsik János törekvését a földtörvény témakörében, és önálló, pártoldalakhoz nem sorolható véleményalkotást és politikát folytattunk. Az eset jól példázza azt, hogyan is működik a hivatalosan törvényesnek és szabadnak mondott sajtó.

A szellemi élet szabadságot követel! Meg kell szabadítani a kultúra egészét – az oktatástól a művészeteken át a hírműsorokig – a gazdasági és állami-politikai érdekek befolyásától. Biztosítani kell a kultúra önkéntes, szabad finanszírozását. A kultúra működtetése ne az állami és a gazdasági hatalom kiváltsága legyen! Az adórendszer által kifosztott állampolgár képtelen mecénásként éltetni a kultúrát, így az a támogatás hiányában elkorcsosul, elsorvad. Ha csak kiváltságosok vagy bürokraták dönthetnek arról, hogy milyen szellemi táplálék juthat el hozzánk, az hivatalos vagy kommersz kultúrává csökevényesedik – a fosztogatásból osztogatók (Csányi–Demján–Soros) ízlésének és érdekeinek megfelelően torzulva.

 

Nemzetpolitika és a Kárpát-medence népei

A magyarságot a kommunista rendszerben és az újkapitalizmusban történelmi amnéziára ítélték. A népnek nincsenek valóságos történelmi ismeretei, ezért nem tudtuk levonni a trianoni katasztrófa konzekvenciáit.

A magyarság az 1848-as forradalommal és az 1867-es Kiegyezéssel a soknemzetiségű Kárpát-medencében kivívta saját kulturális autonómiáját, de az Osztrák-Magyar Monarchia nem vett tudomást a birodalom legnagyobb népcsoportjáról, a szlávokról, akiknek ugyanolyan jogos törekvésük volt saját kultúrájuk, nyelvük szabad gyakorlása. Ha ezt időben megkapják, a Monarchia békésen átalakulhatott volna egy máig életképes, föderatív államalakulattá, és ezzel az I. Világháború kitörését is meg lehetett volna akadályozni. A történelmi feladatot a Monarchia vezetői elmulasztották, ezért a felszín alatti feszültségeket az ellenérdekelt nagyhatalmak nacionalista mozgalmak szítására használták fel – és teszik ezt a mai napig. Ez a mulasztás vezetett Ferenc Ferdinánd meggyilkolásához, aki – ha lehetősége nyílik rá – képes lett volna ezt a kérdést megoldani. Így következett be az a háború, melynek következményei életünk kereteit a mai napig alapvetően meghatározzák. A háború Közép-Európa egymással acsargó nemzetállamokra való szétverését eredményezte, amelyeket bármikor össze lehet ugrasztani egymással – lásd a közelmúlt délszláv háborúit. Ezt a helyzetet a kommunizmus ideológiai búrája egy ideig elfedte, de a probléma máig megoldatlan. A trianoni sérelem emlegetése és a nosztalgia semmiféle megoldásra nem vezet.

Az itt élő népek együttélési képessége és a kölcsönös bizalom helyreállítására van szükség. Ez a határon átnyúló, valódi együttműködésen alapuló gazdasági kapcsolatok építésével kezdődhet, nem gyarmatosítással.

Az Élőlánc elutasítja Orbán Viktor azon kijelentését, mely szerint 20-25 regionális magyar multit akar helyzetbe hozni, amint azt 2013. februári évértékelő beszédében kifejtette. Amellett, hogy a globalizmus legrosszabb példáját kívánja átvenni a hazai oligarcháknak a rabszolgasorsba süllyesztett magyar állampolgárok vérén való felhizlalása árán, a magyar gazdasági imperializmus nemcsak nevetséges, de tragikusan veszélyes is. A miniszterelnök szándéka megmutatja, hogy – dacára állítólagos nemzeti elkötelezettségének – semmit nem értett meg a XX. század magyar történelméből.

Az Élőlánc a Kárpát-medencei népek közti szolidáris gazdaság kiépítésének híve, mely megalapozhatja az itt élő szláv népek felé történő bizalomépítést a kulturális autonómiák megteremtésével és támogatásával, kapcsolatok építésével.

A magyarság államalkotó és kultúrahordozó képességének kell teret engedni, hogy az természetes vonzerőt gyakoroljon a szomszédos népekre. Ez segíthet Közép-Európa újrateremtésében, az amerikanizmus visszaszorításában.

 

A második Magyarország

Az ország gyarmati helyzetbe jutott, irányítását kivették a nép kezéből. Amíg nem tudjuk visszaszerezni, és a népszuverenitást helyreállítani, addig a periférián kell működnünk, mert a centrumot, az első Magyarországot elfoglalták.

Makovecz Imre a kommunista rendszer idején ki volt tiltva Budapestről és a nagy állami megbízások köréből. Ezért oda ment, ahol szükség volt rá: a perifériára. Faluházakat épített bátor és kevésbé bátor tanácselnökökkel, hogy a falvak szétvert közösségi életét helyreállítsa. Ugyanezt tette a határon túli magyarság között, Lendvától Csíkszeredáig. Ő beszélt arról, hogy fel kell építenünk a második Magyarországot, a kisemmizettek, elárultak, becsapottak országát, ahol a Kárpát-medence valamennyi fajzata, magyar, jász, kun, székely, német, cigány, rutén, tót, zsidó, horvát, szerb, román, szlovén együtt tud élni, ellenállva az idegen érdekek egymás ellen uszító törekvésének.

Ez a valódi közép-európai szellemiség. Egyedül ez képes begyógyítani azt a mulasztást, hogy nem voltunk képesek az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül együtt élő magyar, német és szláv népeknek megfelelő együttélési formát létrehozni, mely megakadályozhatta volna a trianoni katasztrófát. A gyógyítás feladata a miénk maradt.

Ez a szemlélet az alapja az Élőlánc Magyarországért politikai hitvallásának.

 

2013. június 26-án

az Élőlánc Magyarországért elnöksége

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design