Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Publikációk Ökopolitika Április 11. – a költészet napja
Április 11. – a költészet napja
2010. március 13. szombat, 07:34
Share/Save/Bookmark

Soha, kötelező olvasmány korában sem szentelt az ország ekkora figyelmet József Attila születésnapjának, mint az idén. Az érdeklődés, igaz, nem a költészet napjának szól, hanem az április 11-re kiírt országgyűlési választásoknak. A parlamentbe készülődő pártok azonban megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy a nap szelleméhez méltók maradjanak. 

 

Sehogy se illene a költészet ünnepéhez, gondolják, ha ilyenkor a hétköznapok kisszerű gondjaival hozakodnának elő, ha ígéreteiket szatócsmérlegen mérlegelnék, vagy a jövő kilátásait és saját terveiket illetően ésszerű számításokkal, részletes pepecseléssel rontanák az ünnepi készülődés hangulatát.

Ezzel magyarázom – mi egyébbel? – azt az önmegtartóztatást, amely valamenynyi kampányoló párt magatartását jellemzi, mintha összebeszéltek volna. Hogy következetesen ellenállnak a kísértésnek, amely más nemzeteknél a parlamenti választásokat többé-kevésbé még ma is programok vetélkedőjévé teszi. Idén a politika prózája nálunk úgyszólván láthatatlan marad a jelképek és jelszavak mögött, s költői képzeletünkre bízzák, ki mit lát beléjük. Kár, hogy e jelképek jelentése még soha nem volt enynyire bizonytalan, s a jelszavak soha nem csengtek ennyire üresen. Az ország választásra készül, de hogy a pártok mire készülnek, csak találgathatjuk.

A nagy pártok egyelőre szokatlan mértéktartással jelennek meg a köztereken.Már hetek óta csak az egyéni képviselőjelöltek rossz minőségű, Photoshopban egyéniségüktől megfosztott képei virítanak országszerte, mondhatnám, magyarázat nélkül. Márpedig ez a pártoknak nem a legelőnyösebb oldala. A politikusok nem szépek, a képek nem beszélnek önmagukért, az embernek óhatatlanul az jár a fejében, mit keresnek ott, és miért pont ők lógnak a lámpavason. A látszólagos nemtörődömséget nem azzal magyaráznám, hogy a reklámszakemberek szerint a választó csak arra emlékszik, amit az utolsó hetekben lát (ami, mellesleg, nem igaz). Mert nem az utolsó hetekre, hanem a választások utánra tartogatják mondanivalójukat. A Fidesz és az MSZP számára a küzdelem lényegében eldőlt. Nem kérdés, ki fog kormányozni jövőre. Az MSZP számára az a kérdés, hogyan vészelik át a vereséget. Okkal bizakodóak. Tudják, hogy a radikális jobboldali követelések, a balliberális média és a multinacionális tőke harapófogójában a Fidesz-kormány igen nehéz idők elébe néz. A baloldalnak lesz ideje, hogy rendezze sorait s döntsön olyan kérdésekben, amelyekről most azért hallgat, mert még eldöntetlenek (miféle pártformációk, kiknek a vezetésével, milyen programmal...).

A hon- és szórólapokon tehát olyan hívószavakat találunk, amelyeket bármely jobb- vagy baloldali párt bátran vállalhat, amikor éppen semmi se jut az eszébe: biztonság, haladás, rend, szabadság, egység, demokrácia, társadalmi béke. Cipőt a cipőboltból. Hát persze. Eb, aki ezeket nem akarja. A menthetetlen mentegetésével nem is próbálkoznak: a tönkretett nemzetgazdaságért viselt kormányzati felelősség kérdése komolyan fel sem merül. Pedig hitelesen ígérni – bármit – a baloldalon az tud majd legközelebb, aki ezzel indít. A „többen vagyunk, mint bárki gondolná” jelszó e nélkül komolytalan. Mindenki annyian van, ahány szavazatot a magáénak mondhat. Az „új kiegyezés”, mármint az MSZP vezetői között, azonban még várat magára, fegyelmezetten kivárják vele a választások végét.

A Fidesz erős kormányt, erősebb állami szerepvállalást ígér, a közigazgatás és a politika egészét érintő változást. Hogy mifélét, azt a választók vágyaira és képzeletére bízza. Nem árulja el terveit, melyeken a szakértők bizonyára teljes erővel dolgoznak. Minek? Ha nem mondanak semmit, akkor nyernek a legbiztosabban. Mert a „mindenkinek mindent” típusú ígéretek természetesen betarthatatlanok, de hát nem lehet egyszerre kedvezni a gazdagoknak és a szegényeknek, a környezetvédőknek és a multiknak, a keresztény nemzetieknek és a szabadelvű konzervatívoknak. Szavazóként azonban rájuk is, mindenkire szükség van: most vagy soha! Üzenetértékű viszont az aláírás a plakátokon: a Fidesz – MPP neve rövidítve, a Kereszténydemokrata Néppárté teljes terjedelemben szerepel. Csodálkoznék, ha a közeli években az öregedő Fidesz nem válna Kereszténydemokrata Néppárttá. A nagy kérdések azonban ezen a térfélen is a választások után – birtokon belül – dőlnek csak el.Mert aki nem elég óvatos, az repül, mint Mádi László. Esete elgondolkodtató. Az ingatlan vagyon megadóztatásának létjogosultságát vetette fel.

Amit az Alkotmánybíróság a benyújtott törvényszöveg hiányosságai s nem az ingatlan vagyon megadóztatásának alkotmányellenessége miatt utasított el. Az általános elszegényedés közepette az ellenőrizetlen módon felhalmozott és nagyrészt ingatlanokba fektetett vagyon adóztatása országos helyeslésre számíthatna. És perszenéhány ezer ember heves roszszallására. Lehet, hogy a felső tízezer érdekei a népbarát Fidesz szemében is előbbre valóak, mint a népszerűség? A kérdés nyilvános vitatását a jobboldalon a pártfegyelem tiltja, amit meg „odaát” mondanak, az úgysem számít. Csak pártos igazság létezik. Révai József dörzsöli kezeit a betiltott másvilágon. A képviseleti demokrácia logikája szerint a következő években Magyarországot az eddigi ellenzéknek kell kormányoznia. Csak jó lenne tudni, hogy kinek és minek a nevében. (Szándékosan nem azokat a nyilatkozatokat és háttéranyagokat veszem szemügyre, amelyek sejtetik az egyes pártok szakpolitikai elképzeléseit, mivel ezeknek –ha itt-ott léteznek is – szemlátomást szerény szerepet szánnak a választási küzdelemben. A magam részéről persze azt hiszem, lenézik a népet, és rajtavesztenek, amikor a legfelelőtlenebb és legkönnyebben befolyásolható szavazókhoz igazítják stratégiájukat, de ez más lapra tartozik.)

Ha a nagy pártok céljait és identitását bizonytalannak tartjuk, mit mondjunk a kicsikről? Magyarok. Demokraták. És Feledékenyek. Az MDF óriásplakátja minden észszerű magyarázatnak ellenáll. Mit gondolhatott, aki a három ügyetlenül pózoló manökent vagy a négy vidám ifjút odaparancsolta a falakra abban a csinos szerelésben? Én azt gondoltam, hogy kötött- és divatáruüzlet nyílik valahol. A jelszó, „minőség”, csak megerősített ebben a hitemben. Nem mondom, nehéz feladat megjeleníteni az egykori szocialista miniszter vezette konzervatív lista mondanivalóját, melyen a liberális SZDSZ maradékának is helyet szorítottak. „Változnak az idők” – ez talán ideillene. Nem tréfálok és nem ilyen kisszerű véget szánnék egykori rendszerváltó pártjainknak. Ha az MDF és az SZDSZ húsz évvel ezelőtt fog össze, vajon most hol tartanánk? (Emlékszem, 1988-ban a Hági Sörözőben, ahol a Szabad Kezdeményezések Hálózata alakult, Haraszti Miklós feltette a kérdést Kiss Gy. Csabának: az MDF miért nem csatlakozik a Hálózathoz? Mire az utóbbi viszszakérdezett: miért nem csatlakozik a Hálózat az MDF-hez? Egy értelmiségi nemzedék bűne, egy ország sorsa epigrammában elbeszélve.) Egymásra találásuk most, a kijárat közelében, ha nem katartikus, szánalmas. Miért nem a katarzist választják, amely hitelesítené a megkésett összefogást? Mert a megtisztuláshoz hiányzik a bátorság: szembenézni tévedéseinkkel és bűneinkkel.

A kötöttáru hangsúlyos szerepet játszik az LMP plakátjain is, ezeket azonban nem manökenek, hanem a párt ifjú jelöltjei viselik. Az új MDF jelöltjeiről már nem lehet tudni, hogy kicsodák, az LMP-sekről még nem.Majd kiderül. Programjukat, mint a Fidesz, az általánosságokon túl ők sem kötik az orrunkra, valószínűleg hasonló okokból. Nem arról igyekeznek meggyőzni a választót, hogy nekünk, veszteseknek már csak az ökopolitika kínál kiutat a ránk dőlő szabad kereskedelmi világrend romjai alól. A fiatalos fellépés és az ismeretlenség többet hozhat a konyhára, gondolják, mint az egyértelmű – tehát vitatható – kijelentések. Ne feledjük, lehetséges szavazóbázisuk – egyrészt a globális multikulturalizmus, másrészt a lokalizáció hívei, liberálisok és zöldek, az alternatív szórakozóhelyek ifjúsága és a falusi biogazdálkodók –, ha nem is olyan széles, legalább annyira megosztott, mint a Fideszé. (Helyzetük kétértelműségét akkor fogtam fel, amikor a párt megalakulása előtt hosszú hónapokkal – életemben először és utoljára – az Egyesült Államok követségének két politikai munkatársa keresett fel, hogy megtudakolja, vajon az Élőlánc Magyarországért támogatná-e a Védegyletből alakuló új zöldpártot?) 2005-ben a későbbi LMP-alapítók látványos szakítása az Élőlánc-szervező társasággal hosszú időre megakadályozta egy életerős ökopárt kibontakozását. Most a balzöld formációnak sikerülhet betölteni az SZDSZ helyén keletkező rést.

De az ökoszociális piacgazdaság és a környezetvédelem az előbbiektől legtávolabb álló párt, a Jobbik jelszavai között is szerepel, éspedig markáns globalizációkritikus éllel. S a célközönség képzeletét megmozgató jelszavak mellől ezúttal nem hiányzik a részletekbe menő pártprogram s az erőteljes, feltétlen elköteleződést sugárzó jelképek, jelvények és egyenruhák. A jelenség feletti szörnyülködés érthető, de nemment fel az értelmezés kötelezettsége alól. A demokratikus jogállam tehetetlensége a gazdasági globalizáció és a romló életminőség kihívásával szemben világszerte kedvez a szélsőségeseknek. A népvándorlás méretű migráció az idegenellenességnek. A bűnözés és a korrupció terjedése a rendpártiságnak. Sajnálatos tény, hogy a Jobbik valóságos igényt elégít ki: a parlamenti pártok általmegkerült vagy félrekezelt súlyos problémákra kínál valamiféle választ. Ami feltűnő, hogy az európai parlamentekben felbukkanó „testvérpártokhoz” képest mennyire nem ügyelnek a szalonképességre. A kis neonáci botránypártoktól ellenben megkülönbözteti őket a kitűnő szervezettség és az irigylésre méltó anyagi helyzet. Félő, hogy a botrányos elemek (cigányozás, zsidózás, kötődés baljós emlékű történelmi hagyományokhoz) a választások után sem tűnnek el a párt eszköztárából. Ez a politikai légkört kiszámíthatatlan módon ronthatja tovább, és végképp lejáratja az országot a külföld szemében.

A rendszerváltozás után húsz évvel a köztársaság hatodik felelős kormánya olyan országot fog kormányozni, amelynek foglalkoztatottsági mutatói a legrosszabbak az unióban, melynek lakóit és kormányát az adósságcsapda tartja fogva, ahol az alapvető közszolgáltatások (oktatás, egészség, rendvédelem, tömegközlekedés) színvonala drámai módon hanyatlik, ahol a hazai termék a hazai piacait is elveszítette, ahol a tőkejövedelem nagy része külföldre vándorol, és mindennaposak a véres etnikai összeütközések, akár bevalljuk, akár tagadjuk őket. Ahol bűncselekmények miatt elítélt és ilyenekkel gyanúsított személyek töltenek be kulcspozíciókat az üzleti és a politikai életben egyaránt. Nyugodtabbak lennénk, ha idén a költészet napján nem ódák és csasztuskák, hanem gyakorlatias cselekvési programok között kellene választanunk. Mert a Talpra, magyar! hívó szavára csak olyan ország hajlandó megmozdulni, amely ismeri és érti a tizenkét pontot.

Lányi András

Megjelent a Népszabadságban.

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design