Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Nemzeti Zarándoklat Publikáció Útban önmagunkhoz
Útban önmagunkhoz Nyomtatás E-mail
2009. április 24. péntek, 15:29
Share/Save/Bookmark

Két zempléni település, Komlóska és Pálháza polgármestere nemzeti zarándoklatra hívja az országot.

Az alkalom: a magyar közigazgatás millenniuma – megyerendszerünk ezer éves.

Az ok: az ország romlása – melyet politikai vezetői megállítani többé nem képesek –, a kilátástalan nyomorúság és az erőszak elharapózása.

Tiltakozni akarnak a válságot súlyosbító kormányzati intézkedések ellen. Az iskolabezárások, az ivóvíz-ellátás piacra vitele, az egészségügy forrásainak megkurtítása, a vasút tönkretétele, a Nemzeti Földalap földjeinek idegen kézbe juttatása jelzi, hogy a kormány kész feláldozni a csődbe vitt ország jövőjét, hogy a kedvében járjon hitelezőinek.

A zempléniek vállalkozása mellett nyilatkozott a hazai közélet hetven résztvevője, köztük magas közjogi méltóságok egykori viselői.„Vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni” – idézték nyilatkozatukban a köztársaság elnökének március 15-iki beszédét. A zarándoklat résztvevőire bízták követeléseik képviseletét. Javaslataik a gazdaság talpraállításáról, az államháztartás rendbetételéről, nemzeti érdekeink érvényesítéséről, a politika becsületének helyreállításáról szólnak. A Professzorok Batthyány Köre és az Élőlánc Magyarországért is csatlakozott a felhíváshoz. Az utóbbi 2007-ben elsőként emelt szót a bezárásra ítélt kórházak, falusi iskolák védelmében, figyelmeztetve a kormányt: négy évre szóló megbízatása nem jogosítja fel, hogy áruba bocsássa az előttünk járt, szorgosabb nemzedékek alkotását, utódaink örökségét.

Sok más nyilatkozóval és tüntetővel együtt e felhívások aláírói is új választásokat követeltek, hogy a hitelét és többségét vesztett kurzus ne folytathassa országrontó politikáját. A pártfrakciók azonban – ugyanúgy, mint annak idején Gyurcsány Ferencet – a távozó miniszterelnök utódját és üzlettársát, Bajnai Gordont is a választók megkérdezése nélkül állították a kormány élére. Feladata a bukott pártok klientúrájának végkielégítése, uniós támogatásokból, nemzetközi hitelekből. Utánuk az özönvíz

Feladatunk: ennek megakadályozása.

De közelebb hozhatja-e egy zarándoklat céljaink teljesülését? Igen, mert mindenekelőtt egymáshoz kellene utat találnunk – és talán önmagunkhoz is. Összehozhatja – ahogy a zempléniek felhívásukban írják – a várost a faluval, szegényt a gazdaggal, többséget a kisebbséggel, hívőt a világival, jobboldalit a baloldalival, politikust a választóival, munkaadót a munkavállalóval, embert az emberrel.

A távoli falvakból induló zarándokok e jelképes, de nagyon is érzékelhető távolságok áthidalására vállalkoznak majd országszerte. Nem fogják megbuktatni a kormányt, de kimondják a közvélemény ítéletét: politikájuk kártékony volt és maradt, hatalommentő eljárásuk a népfelség elvének megcsúfolása, intézkedéseik érvénytelenek.

Ezt valakinek most ünnepélyesen ki kell mondania, mert a rendszerváltozás kora rövidesen véget ér, és a nagy osztozkodás eredménye visszafordíthatatlanná válik. Az állam vagyona a  pártokráciának és üzletfeleiknek jutott, az állam adóssága az adófizetőknek. Reklamációnak ezentúl nincs helye: törvény nem sérült. Minek sértené, aki maga hozza a törvényt, napi érdekei szerint? És hogyha sérül, ugyan ki kérje számon, ha egyszer a köztársaság elnökének szava ugyanúgy nem számít, mint a számvevőszéké, az országgyűlési biztosoké vagy a népi tiltakozásé, hiszen a jogállam díszletei között már a látszatokra is alig ügyelő pártkatonák intézkednek? Kiről vegyen példát a kis bűnöző, ha nem a nagyokról és sikeresekről, akik mindig megússzák büntetlenül? Miért adózna a gazdag, ha válogathat az adókerülés és az adócsalás jogszerű módozatai közül? S miből adózna a szegény, a kereső korú népesség nagyobbik fele, akiknek nincs semmiféle legális jövedelmük? Honnan is volna, olyan országban, amelynek földjén minden megterem, mégis mindent külföldiektől vásárol, és a saját iparosait, földműveseit százféle körmönfont korlátozással zárja ki a versenyből? Az pedig minek versenyezne, akinek vagyonát milliárdos állami megrendelések, előre kialkudott pályázati támogatások gyarapítják? De miből költekezne ilyen nagyvonalúan, ha nem hitelekből, az állam, amelynek bevételei egyre fogynak? Miből törlesztené végül hiteleit, ha nem adogatná el évről évre, mint más lumpenek, a családi vagyon maradékát, az utódok örökségét? A kör bezárul, s az igazi kérdésekig még el sem jutottunk.

Hogy hogyan  jutottunk ilyen mélyre – a magunk erejéből?

Ezzel a kérdéssel szembenézni néhány napi zarándokút nem is lesz elegendő. Első nap egymásra mutogatunk majd, a tőlünk másképpen gondolkodó magyarra, s felhánytorgatjuk friss sérelmeinket. Sérelmekben hiszen nem lesz hiány. Ismerek becsületes, derék baloldaliakat, akik foggal-körömmel s egyre ingerültebben mentegetik a mostani kurzus viselt dolgait, és ha sarokba szorítják őket, az utolsó érvük, hogy ez a cinikus, züllött világ még mindig elviselhetőbb számukra, mint a keresztény nemzeti tábor acsarkodása és melldöngetése. Ismerek jobboldaliakat, akiknek szent meggyőződése, hogy Magyarországot a nemzetközi zsidóság összeesküvése, vagy a cigánybűnözés, a panelprolik igénytelensége, Moszkva cselvetése, szabadkőműves liberálkommunisták aknamunkája tette tönkre. „Másnap” - elszalasztott történelmi lehetőségektől másnaposan -, s rendszerint túl későn szoktunk ráébredni, hogy akik félelmükben vagy éppen önigazolásul efféléket hirdetnek, maguk az összeesküvők: egymás kezére játszva ellátják gyűlölnivalóval s egymás ellen uszítják a könnyen hívő, elkeseredett embereket mindkét oldalon. Másnap talán belátjuk, hogy a nyitottság csatakiáltás volt, mellyel a nem eléggé nyitottakat szorítják ki a közéletből; a tolerancia az előítélet-mentesek igénybejelentése az ítélkezés monopóliumára. Meg azt is, hogy a nemzeti egység jelszavával lehet a nemzetet a leginkább megosztani. Mert nem vagyunk és nem is leszünk egységesek. A nemzet olyan közösség, melynek tagjai értelmesen és méltányosan akarnak különbözni egymástól. Ha erre többé nem vagyunk képesek, akkor nemzet sem vagyunk, megérdemeljük a sorsunkat, hungaristáink és globalistáink dicstelen marakodását. (Mellesleg, kedves liberálisok, a nemzet mint sorsközösség  a felvilágosult modernitás programjából való. Mellesleg, kedves konzervatívok, a magyar nemzetállam a liberalizmus nagy nemzedékének alkotása.)

S a harmadik napon... lesz-e majd bátorságunk harmadnap szembe nézni a kihívással, melyre nincs jobb-, nincs baloldali válasz?  Mert nem akármilyen két évtizedet fecséreltünk el, s ma készületlenül, megzavarodva és védtelenül, Európa beteg embereként világméretű válságokkal kell szembenéznünk. Egyszerre többel is. Mert a globális pénzügyi válság jelzés csupán, amely a céltalan növekedés és esztelen pazarlás rendszerének bukását hirdeti. A természet pusztulása, a klíma-katasztrófa, a bolygó átalakulása hulladék-temetővé véget vet civilizációnk ámokfutásának. A vetélkedés a maradék erőforrásokért, piacokért ezentúl még kíméletlenebb lesz. Jaj annak az országnak, amely akaratának nem ura többé, jövőre gondolni se mer, gazdaságát nem képes megvédeni, szétzilált intézményeinek rendjére nem támaszkodhat, polgárainak  természetes szolidaritására még kevésbé! Melynek lakói, kormányosai, tanítói az utolsó percig és azon túl is egymást akarják legyőzni. Ahol a politikai programokat a választási jelszavakhoz írják, vagy titkosítják, vagy üzleti tervek helyettesítik.

Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.” Félek, hogy a mostani vakmerőkből, merészkedőkből, a pimaszságig bátrakból,  szájhősökből és dühösekből az a tudós bátorság megint hiányozni fog, amire Ady Endre céloz, s már akkortájt is hiányzott. Úgy kellene nekünk, mint egy falat kenyér. S olyan a bátorságunk, mint a kenyerünk. Művi úton kelesztett, sületlen, másnapra morzsáira hullik. Kirakatba való, nem az asztalra.

Ne legyen igazam.

                                                                                                                          Lányi András

Több a témában:
- Nemzeti Zarándoklat az élőlánc.hu-n


   
 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design