Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> ... és még Beszámoló Vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni
Vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni
2009. március 16. hétfő, 23:48
Share/Save/Bookmark

A Nyerges-tető a háromszéki medencét és a csíki medencét összekötő átjáró a Csíki-havasok és a Torjai-hegység között. A 895 m magasságban lévő nyereg, hágó az utolsó védhető hely az Ojtozi szoroson áttörő csapatok ellen. Számtalan véres ütközet helyszíne volt tatár és török beütésekkor. Az 1948-49-es szabadságharcban a vesztes segesvári ütközet után Gál Sándor tábornok megpróbálta összegyűjteni, átszervezni a maradék csapatokat. A Nyerges-tető védelmét a Tuzson János vezette 200 székely honvédra bízta, akik augusztus 1-én több ízben visszaverték a sokezres orosz sereget, a kozákokat. Végül egy román pásztor a védők hátába vezette az oroszokat, így győzték le a székely ifjakat. Itt fekszik a hősök temetője és alant az emlékmű. E csatáról írta Kányádi Sándor (aki ma vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét) versében: ,,végül csellel, árulással, délre körülvették őket, meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek".

Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszéde az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett megemlékezésen a Nyergestetőn.



Tisztelt Ünneplő Közönség!

A legfontosabb, hogy együtt vagyunk. A legfontosabb, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepelünk. Március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át az egész világon megünneplik a magyarok. Ez mindig az együttlét, közösségünk megélésének örömteli alkalma. Ilyenkor felemelő érzés átélni magyar voltunkat. Sosem fogom elfelejteni, amikor egy ilyen ünnepség után – akkor éppen Szlovákiában – szinte önkéntelenül kiszakadt egy idős emberből a mondat: „de jó magyarnak lenni!”. Én is ezt érzem most – jó magyarnak lenni, itt a Nyergestetőn, a magyar szabadság megszentelt emlékhelyén, ahová ilyen sokan eljöttek a székelyek Csíkkászonból, Csíkszeredából, egész Csíkból. Jó itt lennünk, mert mindnyájan ünnepi lélekkel vagyunk itt együtt.

Nemzeti ünnepet nem lehet államilag elrendelni. Az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. Nemzeti ünnepet nem lehet eltörölni. Be lehet tiltani, feketére lehet cserélni a piros betűt a naptárban. Lehet akadályokat gördíteni az ünneplés útjába. Mindezt lehet - de a nemzeti ünnepet a szívekből semmilyen külső hatalom nem tudja kitörölni. Éppen ezért csakis mi őrizhetjük meg az ünnep fényét, csakis mi adhatjuk tovább az ünnep melegét gyermekeinknek. Március 15-e éppúgy ránk van bízva, mint magyarságunk.

Amíg tehát szívből ünnepeljük március 15-ét, addig minden falunak, minden vidéknek meglesz a maga 1848-as emléke, s ápolni fogja azt. Szerte a Kárpát-medencében a Kossuth- és Petőfi szobrok sokasága mellett az odavalósi hősöké is áll, mint itt a közelben Gál Sándoré vagy Gábor Ároné. S mindenfelé emlékezetben tartják a hidakat, szorosokat, csatamezőket, épületeket, amelyek az 1848-as forradalomban és szabadságharcban szerepet játszottak.

Elgondolkoztam azon, milyen erős vágy, mekkora késztetés sarkallta az ezernyolcszázas évek végén a Csíkkászonból Bukarestbe elszármazottakat, hogy itt, szülőfalujuk mellett magas emlékkeresztet állíttassanak az elesett székely hősöknek. Milyen elemi igényük volt arra, hogy messze látható jelét adják annak, hogy bár nem itt élnek, nem szakadtak el. Hogy a nyergestetői csata emléke, és főleg annak tanulsága egységbe fogja a csíki székelyeket, s erőt ad. Hiszen már Orbán Balázs azt tanácsolta a Kászonszék leírásában, hogy aki itt a harcok emlékeivel találkozik, ne szomorodjon el: „a szent szabadság érdekében kiontott vér bizonnyal gyümölcsözni fog”.

Egyes emlékhelyek pedig kimagaslanak a többi közül, jelentésük szinte észrevétlenül egyre gazdagabb lesz. Itt, Nyergestetőn, az 1897-ben állított keresztet, hála Istennek, nem bontották el. Az út másik oldalán pedig, az akkor még álló fenyőerdőben, fél évszázaddal ezelőtt elkezdtek kis kereszteket állítani azok, akik idejöttek, hogy noha rejtekben, de szabadon ünnepeljék március 15-ét. Ezek a keresztek és kopjafák pedig egyre szaporodnak, s mára már ez a megrendítő, különös emlékhely jött létre, amely mellett nem lehet elmenni, s amelyről mindenki érzi, hogy több mint egy egyszerű emlékmű egy csata helyén.

Kányádi Sándor 1965-ben írta meg híres versét a Nyergestetőről, amely közismertté vált, sokan ismerik, szeretik és szavalják. Ő nevezi Nyergestetőt székely Termopülének. A termopüléi szorosban elesett spártai hősök emlékét már két és félezer év óta hirdeti a híres sírvers, amely emlékművükön állt: „Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”. A nyergestetői hősök emlékműve mégis más. Egyre nő, mintha élne. S a honvédek sosincsenek egyedül. Mindig van itt valaki, mindig jár erre vándor, aki hírül viszi a spártaiaknak, azaz nekünk: Ők megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

Szokták mondani, hogy a magyarok vereségeiket ünnepelik meg. Nem így van: itt is arra emlékezünk, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni. Amikor neki kell vetni a hátat egy sziklának, egy fenyőnek, s szembe kell fordulni az ellenséggel. Itt azonban még többről is szó van. Hiszen Nyergestetőn nemcsak a csata évfordulóján, augusztus elsején ünnepelnek, hanem ide jönnek a környékbeliek március 15-én és augusztus 20-án is. S ide jönnek az emberek folyamatosan az egész évben, hozzák és elültetik a kopjafákat, a kereszteket. Sokkal több lett ez a hely, mint hősi temető. Sokkal több fájdalmat hordoznak az ide hozott keresztek, és sokkal több reményt is kifejeznek.

Március 15-én mi is reménnyel telve gyűlünk itt össze. Tudjuk, hogy 1848. március 15-én esett az eső – de ez a nagy ünnep minden magyar szívében napfényes, vidám, lelkesítő napként él. Annyira lelkünk része lett, hogy örök mintát adott minden magyar forradalomnak. 1956-ban is 12 pontokat fogalmaztak, a diákok és a fiatalság ment először az utcára, legelőször a sajtó szabadságát akarták: akkor a nyomdát, most a rádiót akarták.

De ne feledjük 1848 másik arcát sem: a jogi utat, a törvényeket, amelyekkel a pesti forradalommal egy időben ment az országgyűlés küldöttsége az uralkodóhoz. Ezek teremtették meg a birodalmon belül Magyarország önálló kormányzását, és mindenki számára a jogegyenlőséget. Ez is örök minta számunkra.

Minden nagy mű akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel. Ha nem tudnak kérdezni, idegen marad a kép, a zenemű, az épület – nem mond nekik semmit. Ilyen a nemzeti ünnep is. Aki nem tudja megszólítani, annak üresen kong. Itt, Erdélyben mindig azt tapasztaltam, hogy az emberek tudnak ünnepelni, mert szívügyük mindegyik nemzeti ünnep. Az erdélyi magyarság körében én is könnyebben tudok feltenni kérdéseket.

Március 15-e közös ünneplését két évvel ezelőtt kezdtük el, a kolozsvári Magyar Operában. Ott, 2007-ben, Románia uniós csatlakozásának évében, arról a reménységről beszéltem, amelyet Európai Unióhoz fűzünk a kisebbségi jogok teljes kibontakozása terén, ameddig csak más európai példák elérnek. Tavaly, október 23-án Csíkszeredában Székelyföldnek arról a méltánylandó igényéről is szóltam, hogy gazdasági fejlődéséhez történelmi egységének megfelelő igazgatási keretet kapjon.

Idén, március 15-én a nemzet egységét szerezném hangsúlyozni, amely közös ünneplésünkben is kifejeződik. Ezzel kezdtem beszédemet, s egy örömteli példájával szeretném zárni.

Holnap az Országházban átadom Kányádi Sándornak Magyarország legmagasabb állami kitüntetését: a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Egyedül ő részesül ebben a kitüntetésben. S senki nem teheti föl a kérdést: itthon nem találtak érdemes költőt? Ugyanis Kányádi Sándor itthon van. Itthon van a magyar nyelv, a magyar kultúra és magyar történelem alkotta közösségben, abban a gazdag örökségben, amelyet közösen birtokolunk.

Ez a magyar nemzet alapja.

De a nemzet része az is, hogy legyen közös szándék arra, hogy ezt az örökséget folytatni akarjuk.

Itt, Nyergestetőn, ezen a helyen, a honvédek sírja felett, az élő emlékmű mellett, különös súlya van, ha kimondjuk: a nemzet az élők, a holtak, és a még meg nem születettek szövetsége.

Köszönöm, hogy ezt a szövetséget itt együtt idézhetjük fel.

Köszönöm Petres Lajos nyugdíjas tanár úrnak, hogy szép kopjafát faragott számomra, amellyel én is építhetem az emlékművet, a nemzetet alkotó szövetség jeleként.

 

Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design