|
Meghívó a 2009. december 12-edikei, szombati demonstrációra.
Az ellopott dunakeszi láp:
- rendőrségi feljelentés,
- ombudsmani vizsgálat,
- bojkott az Auchan ellen,
- levél a Köztársaság elnökének

Az Élőlánc Magyarországért és a Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány szeretettel meghívja
- Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztert,
- Dr. Forgács Zoltánt, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Bizottságának elnökét,
- Dr. Filotás Ildikót, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség igazgatóját,
- Gyapjas Józsefet, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját,
- Füri Andrást, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóját,
- Dr. S. Nagy László igazságügyi szakértőt,
- Kecskeméthy Gézát, Dunakeszi polgármesterét,
- Derce Tamást, Újpest polgármesterét,
- valamint a sajtó munkatársait,
hogy a helyszínen, együtt győződjünk meg az Auchan új szárnya építésének útjában álló, és egyesek szerint nem is létező dunakeszi tőzegláp létéről.
Időpont: 2009. december 12., szombat, 11:30 órától 14:00 óráig
Pontos helyszín: a 322. számú út keleti végpontján található körforgalmú csomóponttól észak felé kiágazó, a forgalomnak át nem adott útszakasz
Program
11:00: gyülekezés
11:30:
- Dr. Horváth András ökológus és dr. Kriska György ismerteti a láp természeti értékeit, jelentőségét
- Kertész Károly szól a láp megmentéséért folytatott küzdelemről
- Sarkadi Márton beszél Dunakeszi környezetének változásáról
- Az ügyet vizsgáló jövő nemzedékek országgyűlési biztosa e hétre ígért tájékoztatást vizsgálatuk állásáról. A tájékoztatót ismertetni fogjuk.
12:30: láplátással egybekötött sajtótájékoztató
A demonstráció célja, hogy tájékoztatást adjunk a láp megmentéséért tett eddigi jogi lépésekről, felhívjuk a figyelmet értékeire, aláírásgyűjtést indítsunk a példátlan hatósági eljárás kivizsgálásának elérése érdekében. Bejelentjük, hogy amennyiben az Auchan nem áll el a beruházástól, bojkottot hirdetünk ellene.
Megközelítés Budapestről érkezve:
- vonattal: a 10:42 órakor a Nyugati Pályaudvarról Vácra induló személyvonattal – megálló: Dunakeszi-alsó, onnan gyalog (tájékoztatás a vasúti megállóban)
- villamossal: a 14 villamos káposztásmegyeri végállomásig, onnan gyalog, észak felé, kb. 800 m (lásd a térképet)
- közúton: a demonstráció helyszínén gépkocsival csak korlátozott számban lehet megállni, ezért is kérjük, válasszák a közösségi közlekedést, vagy állítsák le autójukat az Auchan parkolójában, és gyalogosan közelítsék meg a helyszínt
A rendezvény helyszínét megtekintheti ide kattintva.
További információk:
- www.elolanc.hu/dunakeszi-tozeglap
- Sarkadi Márton (tel.: (30) 415-23-70, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
)
A témában írták:
- tozeglap.neobase.hu
- A láthatatlan láp (greenfo)
- A hipermarket megeszi a láthatatlan lápot (Népszabadság)
- A környezetvédelmi hatóság lefeküdt az Auchannak (Vastagbőr)

----
További a témában: Dunakeszi láp |